Az elmúlt év történései egyértelművé tették, hogy valami nincs rendben Michael Thomas és a Saints között, mindkét oldalról frusztráció volt érezhető. Ezt pedig valahogy meg kellett oldani, ha továbbra is együtt akarnak dolgozni a felek. Ennek érdekében az elkapó és Sean Payton főedző leültek egymással, hogy megbeszéljék a problémáikat – írja Charles Robinson. Állítólag egy jót beszélgettek és el tudták simítani a nézeteltéréseiket, meg tudták beszélni, ki miért frusztrált a másik irányába.
Thomas tavaly egy edzésen behúzott csapattársának, CJ Gardner-Johnsonnak, és állítólag az ezt követő viselkedése sem volt megfelelő, ezért a csapat el is tiltotta egy mérkőzésre. Emellett sérüléssel is küzdött a szezonban, és feltehetőleg a Saints azt szerette volna, ha nem műtik meg, hanem pihenteti a lábát, hogy a rájátszásban visszatérjen és esélye legyen a csapatnak egy gyűrűre Drew Breesszel.
Aztán a szezon után a csapatnál azt javasolták, hogy feküdjön kés alá, ellenben most Thomas akarta pihentetni és műtét nélkül rehabilitálni a lábát. A Saints ebbe belement, azonban a felépülés mint utólag kiderült, nem ment elég jól, Thomas három hónapig fel sem vette a telefont a csapat illetékeseinek, ez pedig oda vezetett, hogy csak későn tudták megműteni, így több hetet ki kell majd hagynia az alapszakaszból.
Mindkét fél hibás a dologban és mindkét fél hibáztatta is a másikat, aztán lehet, hogy a Thomas és Payton közti beszélgetés most feloldotta a nézeteltéréseket.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások