Csonka lett a Saints és a Cardinals előszezonja, ugyanis az Ida hurrikán miatt le kellett mondani az eredetileg New Orleansban megrendezendő találkozót. A Saints ráadásul kénytelen volt Dallas-Fort Worth-be (DFW) menekülni a vihar elől, hogy legalább az edzéseket meg tudják tartani: a csapat legalább szerdáig marad DFW-ben, és az AT&T Stadionban lesznek az edzések.
Eredetileg a Saints megpróbálta megrendezni a mai mérkőzést úgy, hogy ottani idő szerint este hét óra helyett délben kezdődött volna a találkozó, de a vihar a vártnál jobban erősödött. Végül biztonsági okok miatt a törlés mellett döntöttek a szervezők.
Nem ez az első alkalom, hogy a Saintsnek kisebb-nagyobb ideig költöznie kellett. 2004-ben, 2008-ban és 2012-ben is pár napot New Orleanstól távol kellett töltenie a csapatnak, 2005-ben pedig az egész szezont San Antonióban töltötte a franchise, miután a Katrina hurrikán letarolta a várost.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások