A Seahawks tavasszal a piacon szerezte meg a korábbi 49ers-játékost, Ahkello Witherspoont, aki saját elmondása szerint egészségesen a liga legjobb cornerbackje lehet. Nos, Seattle-ben annyira nem sikerült ezt bizonyítani, hogy el is cserélte a csapat. A Steelers csapott le rá és egy 2023-as ötödik körös picket adott érte (mivel jövőre már csak egy hetedik körös cetlije van a harmadik napon) – írja Ian Rapoport.
A Steelers oldaláról azért érdekes a csere, mert Witherspoon beleszámít a kompenzációs pickek formulájába, és ezzel a lépéssel a csapat kiüti azt a jövő évi ötödik körös picket, amit Matt Feiler elvesztéséért kaptak volna jövőre – tehát ha úgy nézzük, akkor két ötödik körös cetlit adtak a cornerbackért (ráadásul a Steelers figyelni is szokott ezekre a dolgokra, azért furcsa).
UPDATE: Az elsődleges információkkal ellentétben ez a rész mégsincs így a szabályok szerint, a Steelers megkapja majd azt a kompenzációs picket.
A pittsburghieknél a leggyengébb pont a védelemben egyértelműen a cornerback (volt?), Joe Haden túloldalán ugyanis a tavalyi draftolatlan James Pierre számított eddig kezdőnek, vele küzdhet meg most Witherspoon.
A Seahawks oldaláról azt tudjuk elmondani, hogy a csapat $2,5 milliót fizetett ki a játékosnak, így részükről ennyi lett az ára egy ötödik körös picknek. Ugyan Witherspoon nem mutatott jól Seattle-ben, a csapat CB-sora elég rosszul néz ki, hiszen Tre Flowers, DJ Reed, Tre Brown és a hatodik körös pickért nemrég megszerzett Sidney Jones alkotják a névsort.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások