Az Ida hurrikán miatt a Saints nem képes megrendezni hazai pályáján a Packers elleni szezonnyitót, így Jacksonville-be költöztették a találkozót. Akkor felmerült az is, hogy nem ez lesz az egyetlen meccs, amit át kell tenni máshová, azonban most úgy néz ki, hogy a második hazai mérkőzését már megtudja rendezni a Saints a Supderdome-ban.
Legalábbis New Orleans polgármestere, LaToya Cantrell azt mondta tegnap, hogy várakozásai szerint a negyedik fordulós, október 3-ra ütemezett Saints-Giants meccset meg tudják rendezni a Caesar’s Superdome-ban – írja a PFT. A stadion egyébként nem sérült meg, azonban az infrastruktúra komoly károkat szenvedett a környéken, így ennek kell helyreállnia a következő négy hétben.
A Saints a két hazai találkozó között előbb Carolinába, majd New Englandbe utazik. Azt még nem tudni, hogy a csapat mikor térhet vissza megszokott edzőközpontjába.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
Legutóbbi hozzászólások