A Carolina Panthers kinevezte idei harmadik kezdő irányítóját, a Broncos ellen már Sam Darnold fog irányítani, jelentette be az ideiglenes főedző Steve Wilks. Mivel PJ Walker még mindig nem alkalmas a játékra, így a 2018-ban 1/3-as irányító cseréje a 2018-ban 1/1-es Baker Mayfield lesz.
A szezon elején Mayfield volt a csapat kezdő irányítója, az első öt meccsen ő vezette ki a támadósort. Mindössze négy TD-t passzolt három INT mellett és egyszer sem lépte át a 250 yardot. Ezt követően PJ Walker lett csapat kezdője, de öt mérkőzés után megsérült, így az előző héten már ismét Mayfield irányított (196 yard, nulla TD, két INT lett a mérlege a Ravens ellen).
Darnold már a szezon előtt megsérült, de előzetesen amúgy sem osztottak volna neki sok lapot. Most Walker sérülése és Mayfield pocsék játéka miatt örökölte meg a kezdőt, de ne lepődjünk meg, ha neki sem sikerülne sokáig nyeregben maradni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások