Connect with us

Érdekességek

Jared Goff olyat tehet, amire eddig csak négy irányító volt képes

Jared Goff egyszer játszott már Super Bowlban, amikor Sean McVay segítségével a Ramsszel eljutott a nagydöntőig, ahol aztán a Patriots megállította. Most egy 49ers elleni győzelemmel ismét eljuthatna a Super Bowlba, csak most egy másik csapattal, a Lionsszel. Ilyenre, azaz hogy két különböző csapattal is nagydöntőbe jusson valaki, mindössze négy példát láttunk a történelem során.

Az első ilyen példához nagyon sokat kell visszamennünk az időben, ugyanis Craig Morton 1970-ben a Cowboysszal, majd 1977-ben a Broncosszal jutott be a Super Bowlba (és mindkétszer kikapott).

A második ilyenre már emlékezhetünk is, ugyanis Kurt Warner előbb a Ramsszel kétszer is Super Bowlba jutott 2000-ben és 2002-ben, majd a Cardinals színeiben ismét döntőt játszhatott 2009-ben – ezek közül az elsőt nyerte meg.

Még két legenda van a listán: Peyton Manning két-két alkalommal jutott Super Bowlba a Colts és a Broncos színeiben, ezekből egyet-egyet nyert meg, illetve Tom Brady kilencszer jutott el a nagydöntőbe a Patriotsszal és egyszer a Buccaneersszel, amikből hetet megnyert.

Nem semmi társasághoz csatlakozhatna tehát Jared Goff, ha meg tudja verni a 49erst az NFC-döntőben.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x