2024 egy kivételes év irányító szempontból. Négy játékos biztosan el fog kelni az első kör elején, de akár nőhet is ez a szám, és akadnak második napos tehetségek is. Rég nem látott izgalmakat ígér emiatt ez az idei eseményre.
A class négy legjobb játékosáról külön cikkeket is írtunk, így Caleb Williamsról, Drake Maye-ről, Jayden Danielsről és JJ McCarthyról bővebben is olvashattok. Most róluk ebben a cikkben nem lesz szó, itt Michael Penixet, Bo Nixet, Michael Prattet és Spencer Rattlert fogjuk megvizsgálni.
Akik első körösek is lehetnek
Közös az itteni két irányítóban, hogy mindketten idős prospectek. 24 évesek is elmúltak már, így mély college karrier áll mögöttük. Mivel ők akár első körösek is lehetnek, velük picit bővebben foglalkozom.
Michael Penix Jr., Washington
Penix egy rendkívül egyedi játékos nemcsak az idei évet nézve, de az elmúlt szezonokat vizsgálva is. A 2018-as toborzáskor még az Indianára ígérkezett el, és azok után, hogy csere volt freshmanként, három szezonon keresztül vezette a Hoosierst. A Big10 kisebb programjai közé tartozó iskolát 50 év után először vezette top10-es rangsorolttá, de itteni karrierje nem az eredményei, hanem a sérülései miatt lettek emlékezetesek. Négy szezonja alatt négy season ending sérülést szedett össze! Kétszer szakadt el az ACL-je (mindkétszer a jobb térdében), de a jobb és a ball vállát is kellett műteni az itt tartózkodása alatt. A sérülésekkel és emiatt komoly mentális mélypontokkal teli időszak után 2022-ben döntött a váltás mellett és követte korábbi támadókoordinátorát, Kalen DeBoert (ma már Alabama vezetőedző) a Washingtonba.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások