Hol van már a tavalyi hó! Alex Smith azok után, hogy 5-0-lal kezdett csapatával, most már a kezdőpozíciója is ingatag lábakon áll. Sokan a fejét követelik, de Andy Reid nem gondolkodik irányítócserén.
A Chiefs az elmúlt hat meccséből ötöt is elvesztett, amivel már a csoportelsősége is veszélybe került. Sokan éppen ezért gondolnák, hogy ideje lenne váltani, és Patrick Mahomest bedobni a kezdőbe, hiszen Alex Smith újra visszavedlett azzá a game manager irányítóvá, akivel semmit nem lehet nyerni, erősen sarkítva. Smith mentségére legyen mondva, nem ő az egyetlen, aki visszaesett, hiszem Kareem Hunt sem azt hozza, amit a szezon elején láthattunk tőle.
A Chiefsre legközelebb egy New York-i túra vár a Jets vendégeként, majd három hazai meccs következik, köztük a Chargers és a Raiders, vagyis a két fő üldözőjük ellen is. Andy Reid azonban leszögezte, hogy esze ágában sincs lecserélnie Smitht, de a nép akarata előbb-utóbb kifejtheti hatását. Vagy elég az, ha továbbra is pocsék játékkal kapnak ki…
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások