Antonio Brown vasárnap twitteren nyomott egy kisebb rantet, amiben többek közt beszólt Robert Kraftnek, Big Bennek, a FOX elemzőjének, Shannon Sharpe-nak – ezeket később törölte -, illetve kvázi bejelentette visszavonulását is, legalábbis elmondta, hogy többé nem játszik az NFL-ben.
Többé nem játszom az NFL-ben. Ezek a tulajdonosok bármikor felmondhatnak szerződéseket. Azt csinálnak, amit akarnak, amikor csak akarják. Simán visszavonhatják a garantált tartalmakat bármikor. Meglátjuk, hogy az NFLPA felelősségre vonja-e őket.
Persze Brown már korábban is fenyegetőzött a visszavonulással, amikor az NFL épp a régi sisakját nem engedélyezte (ugye, milyen régen volt ez már?). Úgyhogy nem tudni, mennyire lehet komolyan venni a jelenlegi “visszavonulását”, de addig igazából mindegy is, amíg egyetlen NFL-csapat sem akarja alkalmazni. Jelenleg pedig ez a helyzet, aztán meglátjuk, változnak-e a dolgok, például az erőszakolós és szaxuális zaklatós ügyében.
Normális esetben akár azt is mondhatnánk, hogy lezárhatunk mindenféle AB-sagát, de ismerve az előzményeket, ez aligha van így. Például minden bizonnyal perelni fog a megvont garantált tartalmakért mind a Raiders, mind a Patriots esetében.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Pont tegnap morfondíroztam azon, hogyha fölmentik ezt a majdnem csendes, majdnem okos srácot akkor a Pecc szedi föl a veszélyeshulladék raktárból. Hm.. Hm…
Abban részben igazat adok neki, hogy a szerződések, még a garantált részek is csak egy bizonyos dátum után aktiválódnak, így előtte kvázi gond nélkül ki lehet vágni bárkit. Talán nem ilyen szerződést kellene kötni.
Viszont ha és amennyiben elítélik szexuális zaklatás miatt, nem tudom milyen alapon reklamál.
Ha viszont felmentik, remélem a szart is kiperli a két csapattól.
A patriotsos szerződésében volt egy olyan záradék, hogy ha “takes any action that materially undermines the public’s respect for, or is materially critical of, the Club, the Player’s teammates or the Club’s ownership, coaches,” etc., guarantees will “null and void.”
Ezt aláírta, szóval nem értem a hisztit…
Szerinted tud olvasni? Vagy ha tud is, elolvasta a szerződését? Kétlem…
A nullákig biztos eljutott.
Azért szerintem gondban lenne a Pats, ha bíróság előtt kellene ezt bizonyítania:
csak emiatt csökkent a Pats rajongók száma? nem
csak emiatt csökkent a bérletesek/jegyeladások száma? nem
csak emiatt kevesebben nézik a Pats meccseket TV-n? nem
(és a Pats helyére lehet nyugodtan az NFL-t is betenni)
az a liga, ahol Hunt, Rice, Vick, Hill, Peterson, Elliott játszhat(ott) az ügyeik kiderülése után (most több nem jut eszembe), ilyen alapon elég nehezen tudná azt mondani, hogy AB ügye hazavágta a reputációt.
Alapvetően nem értem a palit. Értem, hogy az oaklandi dolgot fúrta, mert oda, a Steelers is egyfajta büntiként cserélte el. A hölgy vádjairól szerintem mident elmond, hogy nem merte büntető perre vinni, megelégedett a polgári perrel, ami után maximum pénzt kaphat, ha megnyeri, ergo az én olvasatomban kapásból csak a pénzre utazott. Ez a második eset, amit már Pats játékosként, csinált, hogy üzenetben fenyegetőzött, meg Brown saját idiotizmusát mutatja. A mai világban, amit egyszer elküld, annak nyoma marad, ha később megpróbálja visszavonni, akkor is. Erre vannak az “emberei” (menedzser, ügyvéd, PR-os, kiskutyapöcse), hogy ezeket a dolgait intézze, ha már önmaga ennyire hülye hozzá.
Nem tudom hol olvastam, hogy polgári perként egyszerűbb ott az erőszakot bíróságra vinni. Azért is inkább ott szokták csinálni.
Azért, mert polgári perben nem kell teljes bizonyosságot elérni, elég a tipikus inkább igen, mint nem. Illetve, ha jól tudom polgári perben a büntetés nem lehet börtön, csak pénz. Illetve ebben az esetben a hölgynek kell valós bizonyítékokkal alátámasztania a dolgokat, mivel ő indította. És a poligráfot már nem fogadják el hiteles bizonyítéknak.
Nem csak egyszerűbb, hanem megfelelőbb kárpótlást is jelenthet. Sok esetben – pl. főnök zaklatja a titkárnőt – nem durva, erőszakos esetről van szó, ami hatására a nő összeesik, lelkileg belerokkan, az elkövető meg sok–sok év börtönt érdemel. Gyakran “csak” zaklatásról van szó (a nőt lekezelően kezeli, fenekére csapdosnak, főnök előveszi a farkát és kiveri rá, meg a többi hasonló). Ilyenkor egy nő egyszerűen “csak” dühös, mérges, joggal felháborodik. Ezekre sokkal kézzelfoghatóbb kárpótlás egy igen komoly összeg – amit odakint meg is kaphat -, mint egy büntető eljárás, amiben az elkövetőt elítélik valami felfüggesztettre, vagy enyhébb esetben közmunkára, de a nő semmit nem kap.
Amondó vagyok, a magyar jogrendszerben sem ártana egy ilyen gyakorlat. Sok munkahelyi zaklatás – ami, nem megy el erőszakig, “csak” megalázó – nem történne meg, ha a nőknek nem csak a büntető feljelentés lenne az alternatívájuk. Ha reális eséllyel tudnának leperelni jópár milliót a főnökről, inkább felvállalnák a munkájuk elvesztését és a felhajtást, mint egy büntetőügyért, ami lehet, hogy az elkövetőt elítéli (ha elítéli), nekik viszont semmi kárpótlást nem nyújt az “együtt érzünk veled”-en kívül. Az elvesztett állásra, kiesett időra, energiára, nyilvánosság előtti megaláztatásra nem ad kárpótlást.
Ilyenkor a menedzsere perelheti?