Connect with us

Hír

Új OC, régi módszerek a Raidersnél

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, támadókoordinátor csere történt a Raidersnél, Bill Musgrave helyét a fiatal QB coach, Todd Downing vette át a posztot. Downing fontos szerepet játszott Derek Carr tavalyi szárnyalásában, ezen, és az eddigi támadósémákon az előléptetése után sem akar változtatni.

 

 

Győztes csapaton ne változtass, tartja a mondás, és én ezt szem előtt tartom a támadóknál – mert ők egy győztes csapat. Sok edző szereti a saját embereivel körbevenni magát, illetve a gyenge pontokra erősítést hozni, de én nem kívánok változtatni a jelenlegi személyzeten és a felfogáson. Egy nagyon jó munka kezdődött el a jelenlegi edzői stábbal, amit nem kívánunk új elemekkel erősíteni vagy változtatni rajta. Folytatni szeretnénk a tavalyi munkánkat, ahol hasított az offfense.

 

Downing a Derek Carr-ral való jó kapcsolata miatt kaphatta meg az előléptetést, maga a játékos is nagyon örül annak, hogy edzője maradt a csapatnál, és egyre nagyobb szerepet kap a támadások kialakításában. Egyes szakértők szerint még jobb is lehet ez a támadósor az újdonsült koordinátorral mint amilyen Musgrave rezsimje alatt volt, és én sem gondolnám másképp.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!