Megvolt az első 31 pick a 2016-os drafton. Akadt egy-két meglepetés, megnézzük, kik a legnagyobb nyertesei és vesztesei a dolognak.
Nyertesek
1. Ezekiel Elliot
A fiatal futó talán a draft legnagyobb nyertese. A liga legjobb támadófala mögé került, megspékelve egy Dez Bryanttel és Tony Romóval. Ráadásul övé a 4. legnagyobb fizetés idén.
2. Cleveland Browns
A Browns szerzett egy plusz első, két második, egy harmadik, egy negyedik és egy hatodik körös picket. Amit akartak, azt sikeresen kivitelezték. Ráadásul szereztek egy első körös elkapó tehetséget is Robert Griffinnek.
3. Eli Apple
Legalább 10 pickkel hamarabb választották ki, mint ahová várták. Ezzel egy relatíve jó csapatba került, ráadásul 5 millió dollárral többet keres.
4. Karl Joseph
A safety 1/14-es kiválasztása az előzetes várakozásokhoz képest (sérülés miatt) korai, egyedül katonadani mockjában volt benne a 25. helyen. Azon felül, hogy egy remek csapatba került, legalább 4 millióval keres többet, mint várhatta.
5. Paxton Lynch
A fiatal irányító a bajnokhoz került, ennél jobb nem nagyon történhetett volna vele. Egy évet padozhat, majd egy brutális csapatot irányíthat. Ha azt nézzük, hogy kerülhetett volna akár a Brownshoz is, hatalmas nyertes.
6. Teddy Bridgewater
Laquon Treadwell személyében kapott egy remek elkapót, egyre jobb lesz a csapat körülötte.
7. Miami Dolphins
Megszerezték az 1/3-asnak várt Laremy Tunsilt 14 millió dollárral olcsóbban. Az mondjuk kérdés, hogy Brandon Alberttel hogy oldják meg a dolgot, de ár/érték arányban nagyot húztak.
8. Katona Dani
Megint megnyerte a szerkesztői mock draft-versenyt.
9. Mark Sanchez
Lynch érkezésével most már biztos, hogy nem kap maga elé senkit és a kezdő pozíciója sem lesz veszélyben. Kapott egy teljes évet.
Vesztesek
1. Alfred Morris
Leigazolta a Cowboys, örülhetett a remek támadófalnak, erre jó eséllyel Elliott már az első meccseken kiszoríthatja.
2. Laremy Tunsil
Nemcsak, hogy bukott 14 milliót, annak az esélye is megvan, hogy nem eredeti posztján, tackle-ként, hanem guardként fogják használni.
3. Myles Jack
Jack talán a draft legnagyobb vesztese, hisz top5-ös pickként kiszorult az első körből, súlyos milliókat bukva ezzel.
4. Pierre Garcon
Jövőre lejár a szerződése (ahogy DeSean Jacksonnak is) és szinte kizárt, hogy Josh Doctson érkezése után újraigazolják. Sőt, akár már idén is kiszorulhat a kezdőből.
5. Sam Bradford
Ahogy Sancheznél biztosra vehető, hogy nem hoznak a nyakára senkit, úgy Bradfordnál is tiszta kell, hogy legyen, a kutya nem fog érte trade-elni. Végképp lemondhat a Broncosról, ráadásul a hisztije miatt a megítélése sem lett sokkal jobb.
6. New York Giants
Kivitték előlük a két kedvenc kiszemeltjüket, Jack Conklint és Leonard Floydot, Apple-t pedig reachnek érzem.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
Az Arizona még ráférne a listára, mint győztes…
myles jack a magára kötött biztosítással nem is járt rosszul :D ha ma elviszik, akkor nem lehet oka panaszra.
Én ezt a Giants picket nem igazán értem, mert ha már corner, szerintem nem Apple lett volna a megfelelő, de ezt az idő eldönti. a Falcons is eléggé meglepett. Engem így két dolog érdekelne igazán. Az egyik, hogy így mi lesz Wilkersonnal, és így mégis visszaviszik Fitzet?
Jack térde ennyire nincs rendben, hogy könnyen Jaylon Smith sorsára juthat így, vagy 2.-3. körben már megérheti elvinni?
Tunsilról tuti Goodell szivárogtatott csak, hogy kicsesszen a Pats-el. Az AFC Eastből senki nem választhat top10-ben és erre pont lecsúszik a 13. helyre mi?!? :D
Lehet kicsit túl sok az összeesküvés elmélet, meg az üldözési mánia :DDDD
Egyébként Pats-es körökben most az a legnagyobb aggodalom, hogy Myles Jack bent maradt, és BB amilyen még feltrade-el érte. (tudjuk hogy BB oda van a sérülésekért/sérülékeny játékosokért, anélkül valószínű már nem kihívás neki csapatot építeni…) Vélemény?
Én speciel azért nagyon meglepődnék rajta…
én nagyon örülnék neki. lehet hogy sérülékeny, de ha beválik óriási nyereség, ráadásul helye is lenne. bízom is benne, hogy BB felmegy érte, bár kis esélyt látok rá.
Ez a Miami gate :D Kiszivárogtatták ezt az állítólag 2 éves videót,a többiek betoltak, ők meg , köszi srácok, nekünk így is jó lesz :D
Gratulálok Daninak! :)
Szerintem Paxton Lynch a legnagyobb nyertes.
Sancsó meg érdekes lesz. Tökös ez a Broncose front office. Mondjuk szívem szerint inkább Sanchez mint Bradford, szóval jól csinálták.
köszönöm, habár ez a 6 találat – amiből az első kettő automatikus volt – nem akkora telesítmény :D
A többieknek ennyi se volt! :P Na és akkor most imádkozzunk együtt egy Franchise szintű Wentz-ért! Nagyon szimpatikus a srác. Már most jobban szeretem mint Bradford-ot. (Na jó őt mindig is utáltam :D) Szeretnék látni egy szezont, Chase Daniel-lel aki Alex Smith szint játékkal hoz egy átlagosnál kicsit jobb szezont aztán Wentz szép fejlődés után egy évvel később play-off-ba vezeti ismét a csapatot. (Látod milyen szerény álmaim vannak, nem kívántam rögtön SB-t :D )