Connect with us

Magyar foci

A mérkőzést és vezérét is elvesztette a Cowbells

Szombaton kezdetét vette a Central European Football League (CEFL) 2017-es versenysorozata, melynek keleti csoportjában a Budapest Cowbells látta vendégül a szerb rivális az SBB Vukovi Beograd együttesét. Fordított felállásban tavaly is megmérkőztek a csapatok, akkor a Vukovi 52-36-ra lépte le a Cowbellst, így a budapesti alakulatnak több sem kellett, hogy bizonyítson.

 

 

A mérkőzés előtti krónikához tartozik, hogy mindkét gárda megkezdte már a menetelést hazája bajnokságában, de egyikőjük sem lehetett elégedett az eddigi produkcióval. A Belgrád ugyan győzelemmel kezdte a szezont, viszont a második körben 21-14 kikaptak a bajnok Kragujevac Wild Boarstól, így vereséggel vágtak neki a budapesti túrának. Hasonlóan keserű szájízzel készült fel a Bells is, akik szintén a bajnoki trófeát birtokló csapattól szenvedtek vereséget, a Miskolc Steelerstől 36-14-re múlta őket felül a HFL nyitófordulójában.

 

Az első támadást a Vukovi kirúgása után a Czirók Márton vezette Cowbells kezdte, de rémálomba illő volt az első néhány perc. Az irányító passzába beleértek és egészen elképesztő módon szerzett inteceptiont az 56-os számú linebacker, Danijel Maksimovic. Jöhetett a vendég csapat, akik nem is totojáztak sokat, két play-ből tettek fel 6 pontot a táblára, miután Lewis Kindle hosszú átadását Nikola Simovic szedte le a pálya bal sarkában. Már ekkor lehetett látni, hogy ez a kapcsolat gyümölcsöző lesz a Belgrád számára. A pofonból lassan tértek magukhoz a Kolomposok, a döcögős offense-t a védelem támogatta, sajnos vezéráldozattal. Németh Bence került földre az egyik játék közben, nagyon nehezen kelt fel, látni lehetett, hogy óriási a baj a térdével. A gyanú hamar beigazolódott, szalagszakadás gyanújával kellett azonnal kórházba szállítani a kiváló safety-t. A negyed egyetlen Cowbells pontszerzését egy field goal jelentette. Szentirmai Zoltán értékesített egy mezőnygól kísérletet, egy szép támadássorozat után.

 

 

 

A vendég alakulat ott folytatta a második negyedet, ahol az elsőt abbahagyta, rövid, de hatékony játékokkal mozogtak előre és egy option futás révén Kindle juttatta a disznóbőrt az end zone-ba, az extra utána 14-3-ra húztak el a szerbek. Ekkora kaptak észhez a budapestiek, fellépett a támadósor és sok passzból haladt előre az offense. A drive-ot egy nagyon szép touchdown zárta, Takács Bence elkapása jelentette az első hatpontost a Bells számára. A TD-t megkoronázva, a kirúgás tökéletesen sikerült, a Vukovi a saját 4 yardosáról volt kénytelen elindulni. Láthatóan megfogta a Cowbells zárkózása a vendégeket, nem is sikerült a szerb támadósornak maradandót alkotnia. Nem úgy a budapestinek, ahol a CseperkálóRoják alkotta futó duó vette hátára a csapatot és gyömöszölte előrébb a labdát. A támadássorozat ezúttal is TD-vel ért véget, Czirók átadását Rácz Benedek váltotta hat pontra, majd az extra is sikeres volt, átvette a vezetést a Cowbells. A kirúgást Duane Brady hordta vissza gyönyörűen, de arról, hogy örömmámorban vonulhassanak pihenőre a hazai csapatot támogatók, Törzsök Tamás gondoskodott egy parádés interceptionnel. A félidőben nem módosult már az állás, 17-14-es hazai vezetéssel zárult a félidő.

 

A harmadik negyed tökéletes mása volt az elsőnek, egy gyors ütéssel kezdett  a Vukovi, ezúttal Brady elkapásából került hat pont a vendég csapat neve mellé. Meg kell jegyezni, hogy az agilis import a védelemben is jól mozgott, amellett, hogy elkapóként, futóként és visszahordóként is óriási veszélyt jelentett. De nem ő volt a nap legjobban teljesítő returnere, hanem Eric Agyeman, aki a TD-t követő kirúgást hordta vissza, ezzel tűzbe hozva egész csapatát és annak szurkolóit is. A hangulat felfokozott volt, erre a vonatra ült fel a Belgrád is és tetszetős drive-ot kezdtek el vezetni. Itt kell megemlékezni Cseperkáló Péterről, aki szinte az egész meccsen defensive tackle poszton (is) szerepelt amellett, hogy az offense-ben full backként és futóként is feltűnt, tehát óriási mennyiségű snapet töltött a pályán. De sajnos Csepi sem volt elég, hogy megfogják az ihletett állapotban focizó Kindle-t, aki egy hatalmas belső futással vitt be egy gyomrost a hazaiaknak, még egy TD-t felírva a belgrád statisztikai lapjára. Az extrával ekkor már a Vukovi vezetett 27-24-re.

 

A harmadik negyed végében az erőfoci dominált, gyönyörű defense megmozdulások, 4. downos kivédekezések jellemezték a paprikás hangulatú mérkőzést. Ennek az áldozata lett Józsa Dávid, akit rúgásért állítottak ki egy dulakodás közepette. A negyedik játékrész is inkább a támadók szenvedéséről szólt, sem a Bells, sem a Vukovi nem tudott pontokat szerezni, köszönhetően a jó védelmeknek. A budapestieknek még egy interception is összejött a meccs vége felé, amikor Horváth Gergely halászta le Kindle passzát, ezzel egy utolsó reményt adva a vesztésre álló Cowbellsnek. Sajnos  a fordítás nem jött össze, harmadik és 20-ra Kántor Bálint trükkös játéka eredménytelen volt, majd Czirók rossz passza jelentette a turnover on downst. Az utolsó drive-ban már nem akart semmit a Vukovi, térdelésekkel pörgették az órát, melynek az eredménye a 27-24-es vendégsiker lett.

 

 

A Cowbells első csapata tehát két vereséggel kezdte a szezont, de a mérkőzés után nem úgy tűnt, mint akik le lennének törve, ezt igazolták Czirók Márton és Magyar Csanád szavai is. Mindkét játékos pozitívan élte meg a meccset, hiszen a nagyon magas színvonalú mérkőzésen végig pariban voltak az ellenféllel, jó csapatmunkát tudhattak magukénak. A soron következő mérkőzésük a Győr Sharks ellen lesz április 22-én az ELMŰ Sporttelepen, ahol már elengedhetetlen, hogy nyerjenek, ha a HFL címre akarnak törni. Erre minden esélyük meg is van, hiszen Közép-Európa egyik legjobb csapatával játszottak nagyon kiegyenlített meccset és a jövőre nézve komoly faktort jelenthetnek a hazai bajnokságban is, mert kezd végre összeállni az együttes és kiegyenlített játékot mutatni a labda mindkét oldalán.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!