Connect with us

Hír

Agholor felírja a dropjait, hogy tanuljon belőlük

Aki látott Eagles meccseket tavaly tudja, hogy az elkapók bizony mindent elejtenek. A korábbi első körös elkapó, Nelson Agholor pedig talán a legrosszabb közülük ilyen szempontból. Viszont változtatni szeretne ezen a problémán a WR, hiszen tudja, hogy különben nincs semmi esélye megragadni a ligában. Valószínűleg idén is csak azért marad majd a rosteren, mert kivágása drágább lenne a csapat számára, mint megtartása.

 

 

Agholor tehát minden edzés végén bemegy az öltözőbe, ahol várja egy tábla, amin egyrészt motivációs idézetek vannak, másrészt pedig mostantól a napi elejtett labdái is:

 

Ez egy olyan dolog, amit azért csinálok, hogy felelősségre lehessen vonni. Ránézek és minden egyes nap jobb szeretnék lenni. Nem igazán aggódom ezek miatt, mikor lemegyek edzésre. Edzésen csak azon aggódom, hogy megcsináljam a játékaim és hogy minden egyes lehetőséget kihasználjak.

Ha elejtek egyet, nem aggódom edzésen, elkapom a következőt és dolgozok tovább. Aztán mikor hazamegyek, megnézem a videót róla, megpróbálom kitalálni mi történt ott és ettől kezdve jobb leszek. 

 

Az Eagles megszerezte Alshon Jefferyt, Torrey Smitht, Mack Hollinst és Shelton Gibsont a holtszezonban, így Agholor egyértelműen hátra szorul majd a csapat depth chartján, minden Eagles szurkoló örömére.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások