Azt már megszokhattuk, hogy az offseason alatt, a general managerek vagy az érintettek épp a küszöbön álló magas irányítószerződésekről beszélnek. Most azonban egy csapattárs állt ki Stafford szerződése mellett. Golden Tate szerint nem lehet semmi fontosabb, mint hogy az irányító megkösse az alkut.
Szerintem ide kell láncolniuk, amilyen gyorsan csak tehetik. Semmi esélyt nem szabad hagyni arra, hogy szabadügynök legyen. Ő egy kiváló atléta, egy igazi vezető az öltözőben, kis segítséggel pedig a legjobb lehet. Nagyon hiszek Mattben, remélem vele fogom játszani a karrierem hátralévő részét.
Tate szerint tehát a csapatnak mindent meg kell tennie, annak érdekében, hogy náluk maradjon az irányító. Stafford pedig tesz is azért, hogy meg legyen minden okok nagy szerződést adni neki. Nem csoda egyébként hogy Tate szeretné, ha Stafford maradna, ugyanis az együtt töltött három év alatt, átlagban nem volt rosszabb passer rating kapcsolat közöttük, mint 94.9, de volt olyan év, ahol 104.1volt ez a szám. Ez majdnem 15%-al magasabb, mint bármely másik játékos irányába tartó labda.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
Legutóbbi hozzászólások