Jordy Nelson nem tartozik a fiatal elkapók közé a maga 32 évével, de még mindig van akkora klasszis, hogy sok fiatal tehetség elé rangsorolják a legjobb receiverek listájának. A Packers oszlopos tagja A.J. Hawks podcastjében (The HawkCast) volt vendég, ahol arról beszélgettek, mennyit tudna még játszani a ligában, hány évet érez még magában.
Két évem maradt a szerződésemből, nagyon jó lenne, ha azt még ki tudnám itt tölteni és akkor meglátnánk, hogy mennyi maradt még bennem. Most azt mondanám, hogy még 1-2, tehát innentől számítva maximum még négy. Ez összességében már 13 év lenne, ami egy nagyon szép szám, nagyon örülnék neki, ha így alakulna. De azt is meg kell érteni, hogy családom van, vissza szeretnék térni velük az otthonomba, Kansasbe.
Ha tényleg úgy alakulna, hogy sikerül kitöltenie a maradék két évét a Fehér Villámnak, akkor komoly válaszút előtt állna a csapat a megtartását illetően, hiszen Cobbnak és Adamsnek is idővel lejár a szerződése, tehát okosan kell gazdálkodniuk az elkapókra szánt pénzzel. Az viszont elképzelhető, hogy Nelson egy amolyan hometown discount szerződéssel még vissza lehetne csábítani a csapatba, és elkaristolna mint elkapó és mentor egy személyben.
A sikeres jövőnek viszont feltétele, hogy egészséges tudjon maradni, még egy komolyabb sérülés végleg véget vethetne a karrierjének, nem valószínű, hogy vissza tudna térni régi formájába. Azonban ne írjuk le előre Rodgers kedvenc játszótársát, hiszen a parádés 2014-es szezon után emlékezhetünk rá, hogy 2015-ben elszakadt az elülső keresztszalagja, de az egyéves lábadozás sem tudta megfékezni, hogy tavaly újra kirobbanó évet produkáljon. Bizakodásra tehát bőven van ok, nem látszanak rajta az öregedés jelei, még a mögötte tolakodó fiatalok mellett is ő az igazi első számú wide receiver a csapatban.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Bujdy on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Hometown discounttal elmegy a Chiefsbe, ott úgysincs elkapó… :)