Az elmúlt évek a Broncos és a Seahawks védelmének dominanciájáról szóltak. Közvetlenül melléjük felsorakozott a Texans és a Cardinals is, tavaly pedig egészen öt fordulón keresztül azt hihettük, hogy a Vikings lesz az új király. Aztán kicsit elfáradt a defense és az év végén már nem produkáltak űrszámokat. A lelkesedés és a magabiztosság azonban megmaradt.
A mi védelmünk a legjobb a ligában.
Legalábbis Tom Johnson a csapat defensive tackle-je szerint. Hozzá pedig csatlakozott pár csapattársa is, például Danielle Hunter.
Azért hajtunk egész évben, hogy a legjobb védelem a miénk legyen.
A sort pedig Harrrison Smith, a csapat sztársafetyje zárta.
Csak ez szabad, hogy megforduljon a fejünkben.
A sorozatos hosszabbítások nem voltak véletlenek, a defense magja fiatal és tehetséges. Már azt is megmutatták, hogy tudnak úgy játszani, hogy képesek elviselni az offense gyengeségeit is. Igaz egyelőre csak egy harmad szezonon keresztül. Ezt mentalitást és formát kell állandósítaniuk és akkor kérdés nélkül új királyt koronázhatunk.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás