A Seahawksnál nem újdonság, hogy a támadófal a legnagyobb probléma, de az eddigi állapotokat tetézte George Fant kidőlése az egész szezonra. Nem tétlenkedtek sokáig John Schneiderék és cserét hajtottak végre, Matt Tobint szerezték meg Philadelphiából.
A Seahawks az ötödik körös draft cetlijét küldte Phillybe (a sajátját, és nem a Raiderstől megszerzettet) Tobinért és egy hetedik körös pickért cserébe. Tobin egy sokoldalú játékos, aki mindkét tackle és mindkét guard poszton is bevethető és tapasztalata is van mindenhol. Alapvetően a fal mélyítését mindenképp megoldja majd, de akár kezdő posztért is küzdhet Seattle-ben.
Tobin négy éve draftolatlanként került a ligába, 42 meccsen játszott, ebből 21-en kezdőként. A 2015-ös szezonban volt a legtöbbet pályán, 13-szor is kezdett sérülések miatt. Az idei fizetési mindössze 850 ezer dollár, az Eagles pedig csupán 50 ezer dollárt könyvel el így az idei évre Tobin után a fizetési keretben.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Bujdy on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó