Újra felbolygatja a méhkast a Broncos csapata, ugyanis ismét irányítót cserélnek. Az évet ugyebár Trevor Siemian kezdte meg, majd jött Brock Osweieler, azonban miután ő is gyengén játszott, illetve a tavalyi első körös Paxton Lynch teljesen felépült sérüléséből, így ismét váltásra szánta el magát a csapat. A Broncos új kezdő irányítója tehát Paxton Lynch, aki a ligában a 48. kezdő QB lesz ebben az évben.
A döntés azután született, hogy a csapat kirúgta támadókoordinátorát, Mike McCoyt és Bill Musgrave-et nevezte ki helyette. A Broncos 3-7-tel áll, zsinórban hat meccset buktak el és jelen állás szerint övék lenne az 1/4-es draft cetli 2018-ban.
Lynch kétszer kezdett eddig rövid karrierje során, 49/83, 497 yard, 2 TD, 1 INT a statisztikája. Idén az edzőtáborban Siemian került ki győztesen kettejük párharcából, majd augusztus 26-án Lynch válla megsérült egy előszezon-meccsen, ezért nem is játszhatott eddig és ezért kellett Osweilert néznünk az utóbbi két hétben. Érdekes, hogy Osweilert egyből harmadik számú irányítóvá degradálták, hiszen Siemian lesz a csere Lynch mögött.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások