A Texans és a Broncos is óriási problémával néz farkasszemet, ugyanis irányítóhelyzetük olyan siralmas, hogy a címben szereplő két úriember ismét megmutathatja tehetségét. Normális körülmények között ez nem fordulhatna elő, de a Houston, Watson sérülése, a Broncos pedig Siemian botrányos formája és Lynch lábadozása miatt tovább kénytelen lehetőséget adni a játékosoknak.
Puszta teljesítményével se Savage, se Osweiler nem vívta ki a megbecsülést, mindkét fél teljesen ellehetetlenítette csapata játékát. A labdára magukhoz képest talán jobban vigyáztak, de semmit nem haladt az offense az irányításukkal. Mindennek a tetejébe egyik csapatra sem vár könnyű mérkőzés, ugyanis a Broncos, a bajnok Patriots csapatát fogadja, a Texans, pedig a bombaformában lévő Rams vendége lesz.
Osweiler ugyan kellemes emlékeket őrizhetne a Patriotsról, mert két éve még szintén a Denver irányítójaként győzelmet aratott felettük, de aztán egy évvel később, már a Texans színeiben teljesen le lett nullázva. Igazán meg lennék lepve, ha a két irányító a szezon végéi meg tudná őrizni a kezdő helyet, én inkább arra fogadnék, hogy hamarosan Yates és Lynch is pályára fog lépni.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
Legutóbbi hozzászólások