Jó és rossz hírekre ébredhettek a hazai Tampa Bay Buccaneers szurkolók, ugyanis kulcsfontosságú roster move-okat hajtottak végre. Oda a szezon?
Nincs könnyű helyzetben Dirk Koetter legénysége, hiszen 4-7-es mérlegével a csoport utolsó helyén tanyáznak, és aligha ők pályáznak a legnagyobb eséllyel a wild card helyek valamelyikére az NFC-ből. Ráadásul a csapat az augusztusi hurrikán miatt a második héttől fogva pihenés nélkül játszik, ami egy amerikai focihoz hasonló sportágban rendkívül megterhelő. Ha ehhez hozzávesszük a sok sérült játékost, köztük azt a két falembert is, akiket most a sérültlistára kellett tenni, akkor talán joggal mondhatjuk, hogy ennyi volt a Bucsnak 2017-ben.
A kiváló szezont futó RT, Demar Dotson és a center Ali Marpet számára is eddig tartott a szezon, mindketten IR-ra kerültek, ami óriási érvágás. A Bucs pocsék idénye ellenére a támadófal jelentette az egyetlen pozitívumot, amiben a két úriembernek kulcsszerepet játszott, hiszen posztjuk legjobbjai közé tartoztak idén, többek között a Pro Football Focusnál is. Náluk Dotson a 2. legjobb RT, Marpet pedig a 6. legjobb center volt a grade-jeik alapján a ligában.
Ez annak ellenére is borzasztó hír, hogy Jameis Winston felépült, vállalni tudja a játékot, és ő is fog kezdeni vasárnap a Packers ellen a Lambeau Fielden. Winston ugyanis elég közpszer (vagy talán rosszabb) szezont fut a megerősített offense ellenére, ráadásul ki tudja mennyire jött helyre az a váll számára, míg Ryan Fitzpatrick irányításával háromból két meccset is nyert a Bucs.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások