Connect with us

Hír

Pederson: Ilyen játékkal nem nyerhetünk a rájátszásban

A Philadelphia Eagles csapata egy, a vártnál sokkal nehezebb Giants elleni győzelemmel biztosította be a pihenőhetet magának és még egy győzelemmel vagy egy Vikings vereséggel az első kiemelés is meglenne a csapat számára. Ugyan erre elég jó esélyeik vannak, a mutatott játék hatalmas kérdőjeleket vet fel a rájátszásra vonatkozóan. Legtöbben Foles játékától féltek, azonban a védelem volt az, amelyik 500-nál is több yardot engedett a jelenleg 1/2-es Giantsnek. A buta büntetések is aggasztóak voltak, Doug Pederson főedző pedig el is mondta, hogy ilyen hibákkal semmire nem fognak menni a playoffban.

 

 

Lassan, egymás után pipáljuk ki a céljainkat. Múlt héten az NFC East bajnoki címe, most a pihenőhét, de még mindig minden előttünk van. Felhívtam a játékosok figyelmét, hogy ilyen játékkal nyilván nem nyerhetünk a rájátszásban. Nem játszhatunk így és várhatjuk, hogy minden héten nyerni fogunk.

 

 

A Giants elleni sorozatban a harmadik meccsük volt idegenben, mostantól viszont minden meccsüket otthon játsszák majd az alapszakaszban és papírforma szerint a rájátszásban is. A következő meccsük, amit a Lincoln Financial Fieldtől távol kell majd játszaniuk, az a Super Bowl lehet Minnesotában. Odáig viszont valahogy el kell jutniuk.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!