Egyelőre még távol van a megállapodás a futó Le’Veon Bell és a Steelers között (erre február 20-ig van idejük, legalábbis Bell eddig adott határidőt), de nagyon úgy tűnik, hogy a Steelers komolyan gondolja a megtartását. Ugyanis átalakították a guard David DeCastro és a védőfalember Stephon Tuitt szerződését, ezzel 13,26 millió dollárnyi cap space-t felszabadítva.
A Steelers nem csinált nagy ördöngösséget, egyszerűen fogta a két kiváló játékos idei fizetését, majd azt átalakította aláírási bónusszá. Ez azt jelenti, hogy De Castro idén 7,6 millió helyett csak 790 ezer dollárt fog a játékával megkeresni, a maradék 6,8 milliót megkapta előre, amit így le lehetett osztani a szerződése hátralévő négy évére. Vagyis, bár idén spóroltak rajta 5 milliót, a következő három évben 1,7 millióval többet foglal el a fizetési sapkából.
Tuitt helyzete teljesen ugyanolyan, csak ő 10,21 millió dollárt kapott meg most, cserébe felszabadított 8,1 milliót idénre, de a következő négy év mindegyikében 2 millióval többet fog elfoglalni a sapkából.

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
Vicces lenne ha mégis lelépne.
A gyűrűért fognak harcba szállni sztem. Kimondott cél lesz ez jövőre a Steelers-nél.