A 49ers megcsinálta (egyelőre) az évtized üzletét, ugyanis egy második körös pickért megszerezték Jimmy Garoppolót, akit rögtön a liga legjobban kereső játékosává tettek. Hogy tényleg a franchise megmentője lesz-e, azt még nem tudni, az azonban biztos, hogy most örömmámorban úszik mindenki arrafelé (legalábbis a 49ers szimpatizánsok). Pedig nem volt ez egyszerű menet, Bill Belichick nagyon nem jó szívvel vált meg Garoppolótól.
A combine idején személyesen kérdeztem meg Billt, hogy hajlandó lenne-e elcserélni Jimmyt, és rögtön rávágta, hogy esélytelen. Azt mondta, nem fogja elcserélni, így továbbléptünk.
Hogy az ESPN vitatott cikkéből (mely szerint Robert Kraft és Tom Brady erőszakolta ki Garoppoló elcserélését) mennyi igaz és mennyi nem, azt jó eséllyel soha nem tudjuk meg. Az azonban biztos, hogy a Patriots bajnoki tervei nem a 49erstől kapott második körös picktől függtek már akkor sem (pláne, hogy jó eséllyel QB-ra költik el), és hogy Bill Belichick nagyon nem így szerette volna.

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Garoppolo a valaha volt legnagyobb irányítók egyike.
Már most visszavonulhatna és akkor jövőre be is iktathatnák Cantonban, legalábbis az itteni cikkek mennyisége alapján…
Kicsit már kezd unalmassá válni a téma, főleg úgy, hogy még semmit sem tett le az asztalra.
Igazad van, a hídon akkor megyünk át, ha odaértünk..De azért engedtessék meg nekünk egyszeri mezei szurkolóknak, hogy szurkoljunk neki. Különösen Pats-es szurkolóként. Gerrappa nagyon intelligens, okos játékos, biztos hatással volt TB12-re is, és nagyon jól szállt be, amikor ő volt az irányítónk! Mit megadnék egy Gerrappa – TB12 SB mérkőzésért…:) Úgy látom, nézni kell az SF49-ers mérkőzéseket!
Pumpido csitulj! Egész évben alig volt sf cikk , mi kielvezzuk…aztan bajnokságot nyerünk 3 éven belül! ? Go 49ers!?
“Nyerünk”??
Aztán milyen poszton játszol tesa?
Sajnállak “tesa”, biztos savanyú a szőlő hogy a kis pecced így hoppon maradt.
tesa, annyira örülök ennek a megszólításnak, végre érzem , hogy egy család vagyunk :)))))
49ers posztokból sosem elég!!! Amugy valószínűleg csak Jimmynek a lejáró szerződése kényszeritette Belichicket arra, hogy felhívja Shanahant és megkérdezze érdekli-e még Garoppolo.
#GoNiners
Valljuk be luxus lett volna Brady meg egy Garoppolo egy csapatban és 49ersnek is kijárt már a jóból. Go pats de azért fél szemem a 49ers meccseken.
Ez így van, a remény legalább megvan, és legalább ezzel a reménnyel elindult valami …rég volt az a 80-as évek :)
Ámen :)
. A 2014-es draft Garoppolólóra “elpazarolt” 2.-dik körös picknek (sok pats szurkolóval ellentétben) nagyon tudtam örülni. A srác természetes lazaságával és magabiztosságával egy új dimenziót nyitott Brady sokszor már görcsös akarása mellett.
Utólag talán mindenkitért velem – 2014-ig egyetlen egy backup irányító sem volt akkora hatással Brady játékára mint Ő.
Amellett hogy az edzők munkáját illik kiemelni, sokszor elsiklanak afelett, hogy a játékosok egymást teszik jobbá, tanulnak egymástól és versengenek egymással.
. 2014-ben a patsbe jött egy fiatal srác, aki nemcsak versenytársa lett Tom Bradynek, hanem olyat tudott amit egyetlen elődje sem. És (hogy a GOAT-ot is fényezzem kicsit) Brady nagysága leginkább abban van, hogy az évek múltával TUD FEJLŐDNI. Garoppolo tanult mellette és egyúttal jobbá tette Bradyt, hiszen rákényszerítette hogy ő is tanuljon, változtasson a játékán, tökéletesítse azt. Nagyon nagy szerepe van abban, hogy az elmúlt négy évben a Pats három SB-t játszott és abból kettőt meg is nyert (kitudja, lehet hogy meglett volna a harmadik is, ha velünk van).
. Szerettem volna látni a Pats-ben játszani és kiteljesedni a srácot. Kiváló edzők alatt egy győztes mentalitású közegben. Igaz arra is kíváncsi vagyok Tom Brady játéka hová fog fejlődni a továbbiakban.
. Garoppolo a legjobbkor került a 49-ersbe. Shanahen-nek (bárki bármit állít) kellett az a fél év a SuperBowl vereség után, hogy újra megtalálja saját magát. És kellett hozzá egy tehetséges, lehengerlő magabiztosságú és győztes mentalitású irányító is, aki tartást és hitet ad neki és az egész csapatnak.
. És aminek minden 49-ers fan igaz szívből örülhet – Garoppolóval a 49-ers személyemben szerzett egy új szurkolót :). A trade óta egyetlen meccsüket se hagytam ki (bár sokszor kellett kapcsolgatni a pats és a 49-ers meccs között, ha párhuzamosan zajlott)
. És hogy mit várok 2018-tól (tudom talán senkit nem érdekel, de mégis elmondom :)
A 2017-es év végi menetelése mindenkivel lehitette hogy 2018-ban akár SB esélyesek is lehetnek. Persze ahhoz nem ártana egy jó draft és FA piac is. Nagyon adnám ha egy szűk év múlva (de legkésőbb 2020-ban) 49-ers – Pats döntőt nézhetnék, és talán még az se fájna ha Garoppolo megnyerné az első saját gyűrűjét és Shanehen is kárpótolva lenne 2016-ért.
Ez szép volt ???????
2014 ig nem keresett a csapat olyan képességű játékost aki Brady utódja lehetne. Előtte csak backupQB -at keresett a csapat szerintem.
Én is szorítok a 49ersnek, de azért kicsit várjunk még a Super Bowlal (persze semmi sem lehetetlen). Sok még a tennivaló, de szerencsére a 49ersnél minden adott: pénz, jó edzők,egy jó QB, korai draft pozició… jó lesz ez, adjunk időt nekik.
Az egyik vágyam már teljesült a Pats-Eagles Super Bowlal… akkor jöjjön a Pats-49ers :)
Már megint ez a spekuláció, hogy BB mit szeretett volna, meg mit nem. A combine-on nem cserélte el, az utolsó pillanatban, amikor még értéket képviselt, igen. Ennyi a hír. Amit ebből max következtetni lehet, hogy közben meggyőződött róla, hogy Brady még mindig bírja (sőt: MVP), úgyhogy JG túl drága lenne backup QB-nek.