A franchise tagek kiosztása előtt minden újságban Le’Veon Bell, Allen Robinson, és más, hasonló értékkel bíró játékos neve szerepelt, pedig ott volt Succop neve is a kalapban, egészen idáig. A Titans ugyanis franchise tag helyett inkább hosszabbított rúgójával.
A felek egy 5 éves, $20 milliós szerződésben állapodtak meg, ami top 5-ös éves átlagú fizetés. Hogy ez mennyire jogos, azon lehet vitatkozni. Succop ugyanis hiába vágott be fontos, sőt, győzelmet jelentő mezőnygólokat, mindössze 83%-os pontossággal rúgta idén ezeket be, ami a top 20 vége volt a 2017-es szezonban a kezdő kickerek közül. Ennek ellenére megvan a 31 éves kickerben a bizalom, de óvatosan kötötték meg vele a szerződést. Mindössze $3,5 millió aláírási bónuszt kapott, és új szerződése első éveiben nem sokkal fog több helyet foglalni a capből mint eddig.
A 2018-as szezonra $2,25 milliós, a 2019-esre pedig $2,5 milliós alapfizetése van, utóbbihoz tartozik egy $1,75 milliós garantált tartalom sérülés esetén, illetve ezt alapból is megkapná a 2019-es szezon ötödik napján, ha a rosteren van. Vagyis ha jövőre is legalább ennyit hibázik, akkor simán munkanélkülivé válhat. Succop titanses karriejre során csak 86,5%-kal értékesítette mezőnygóljait, szóval érthető, ha megtartana egy kiskaput magának a Titans.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- bjeela on A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
- Hurrá Torpedó on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban