Az éjszaka folyamán véget ért az előszezon, így minden csapat készülhet a hétvégi keretszűkítésre, illetve a jövő heti szezonnyitóra. De persze nem mehetünk el amellett, hogy mégis hogyan teljesítettek a csapatok augusztusban és milyen eredményeket értek el.
A preseason egyértelműen legjobbja a Baltimore Ravens lett, hiszen nem hogy ők lettek az egyetlen veretlen gárda, mindezt 5 találkozón érték el – hiszen ők játszottak a Bears ellen a Hall of Fame meccsen. A legjobb divízió is az AFC North lett, hiszen a Steelers, a Bengals és a Browns is 3-1-es mérleggel végzett. Érdekes, hogy ugyan csak egy veretlen volt az előszezonban, ellenben többen is nyeretlenül vághatnak neki az alapszakasznak. A Titans, a Cowboys, a Falcons és a Seahawks is 0 győzelemmel és 4 vereséggel zárta az előszezont.
És hogy mennyit jelent ez? Az utóbbi 10 évben a 0-4-es előszezont produkáló csapatok átlagban 7,6 győzelmet, az 1-3-mal végzők 8,1 győzelmet, a 3-1-es csapatok 8,9 győzelmet, a veretlenek pedig 6,9 győzelmet hoztak össze az elkövetkező alapszakaszban. Ez két dolgot jelenthet:
- semmit sem jelent az előszezon, minden csapat különböző és két győzelmi különbségek semmit sem mutatnak.
- a veretlen csapat(ok), jelen esetben a Ravens megszívja.
Ha azt nézzük, hogy a 3-1-gyel végző csapatok a legjobbak, akkor az alábbi franchise-ok örülhetnek: Patriots, Steelers, Bengals, Browns, Texans, Colts, Jaguars, Raiders, Vikings, Saints, Panthers, Cardinals.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Cseh Tibor on Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Lalosz on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Így hosszabbít egy csóró csapat – az Alvin Kamara-szerződés
Tegyük hozzá, hogy a Lions 2008-ban és a Browns tavaly 4-0 volt az előszezonban :) 0-16 lett a vége :D
A Ravens az elmúlt 3 szezonban is veretlen volt az előszezonban.. ez már egy szép 13-0-ás széria, szerintem egyértelmű SB-t jelent
Kiveszik a 100 milliós féket, és máris megy. :)
A legutóbbi meccs összefoglalója alapján azért Elit Flacco a fal miatt aggódhat rendesen.