Connect with us

Hír

Hosszabbított az Eagles Pedersonnal és Rosemannel is

A Super Bowl győzelem nem meglepő módon segít a munkabiztonságon. Ennek bizonyítéka az is, hogy az Eagles 2022-ig meghosszabbította a főedző Doug Pederson, és a general manager Howie Roseman szerződését is. Természetesen semmi meglepő nincs ebben, hiszen nagy részben ennek a párosnak köszönheti a csapat történetének legnagyobb sikerét.

 

 

Roseman 2000-ben került az Eagleshöz és viszonylag gyorsan felmászott a ranglétrán a general manageri pozícióba, a legfiatalabb GM volt az NFL-ben 2010-es kinevezésekor. Chip Kelly érkezésekor viszont háttérbe szorult, elköltöztették az épület egyik hátsó szárnyába és nagyon kevesen látták őt Kelly uralkodása alatt. Ez idő alatt Roseman rengeteget tanult, hogy hogyan lehet még jobb GM, ha egyszer arra kerül sor. Majd mikor a főedző megbukott, Roseman újra megkapta a GM pozíciót és kvázi két év alatt felépítette a Super Bowl győztes Eaglest.

 

Pedersont is ő választotta ki 2016-ban, a főedző pedig második szezonjára megmutatta, hogy a liga legjobbjai közt lehet számon tartani. Tette ezt kreatív játékhívásaival és tökös, agresszív hozzáállásával – ő ment rá negyedik kísérletekre messze a legtöbbször a ligában 2018-ban -, aminek megtetézése volt a Philly Special játék a Super Bowlon.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x