Connect with us

Hír

TRADE: Két évet bírt Clevelandben az elsőkörös elkapó

A Buffalo Bills csapata egy 2020-as hetedik körös draft picket adott a Cleveland Brownsnak a 2016-os draft első körében kiválasztott elkapóért, Corey Colemanért. Ő volt az első húzása a Brownsnak, miután elcserélték az 1/2-t (és ezzel együtt Carson Wentzet) az Eaglesnek. Coleman egyébként az első 2016-os elsőkörös, akiről lemond csapata.

 

 

A Brownsnál ez azt jelenti, hogy folytatódik a borzasztó első körös draftolás, viszont úgy néz ki nagy szerepet szánnak a negyedik körös újonc Antonio Callawaynek, illetve ezek szerint pozitívan állnak hozzá Josh Gordon visszatéréséhez is. Azt pedig nagyon várjuk, hogy a Hard Knocksban bepillantást nyerhessünk a trade hátterébe.

 

A Bills pedig úgy tűnik, olcsón próbál erősítést szerezni Josh Allennek (vagy annak az irányítónak, aki kezdeni fog), hiszen az övék a liga talán legrosszabb elkapósora. Kelvin Benjamin, Zay Jones és Jeremy Kerley számítottak eddig kezdőnek, most velük küzdhet meg az egyik helyért Coleman, akinek már kétszer eltört a keze profi karrierje során.

 

FRISSÍTÉS: A Bills egy 2020-as hetedik körös picket adott a Brownsnak, akik így megszabadultak Coleman $3,5 milliós garantált fizetésétől.

16 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
16 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
AwesomeOne
AwesomeOne
2018-08-06 09:01

Akkor ezzel a Saints, a Giants vagy melyik csapat lép előre a top5 elkapó szekció közé?

katonadani
Reply to  AwesomeOne
2018-08-06 09:13

a Giants oké, nálam ők (vagy a Vikings) felfértek volna a Pats helyére, de a Saints miért?
Kamara és Thomas oké, de WR2-3 és a TE könnyen helyettesíthető szintet képviselnek

AwesomeOne
AwesomeOne
Reply to  katonadani
2018-08-06 09:54

Jobb híján. De nálam is a Giants kerülne be.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  AwesomeOne
2018-08-06 10:10

Eleve kicsit nehezen értelmezhető ez a TOP5 elkapó szekció ha figyelmen kívül hagyjuk az irányítót. Lehet persze ilyet csinálni a játék kedvéért, csak kicsit értelmetlen, mert egy top irányító középszerű játékosokból is elitet tud varázsolni, egy szar meg lehúzza a legjobbakat is. A giants-et sokan említik a TOP5-ben, vagyis hiányolják, de azért ott is érdekes mennyire készpénznek veszi mindenki hogy Barkley majd mennyi elkapsát fog hozni, miközben még egy elkapása sincs az NFL-ben, csak feltételezzük (reméljük:)) hogy majd lesz.

AwesomeOne
AwesomeOne
Reply to  Fanyul23
2018-08-06 14:23

Amíg nem bizonyítja ellenkezőjét, addig csak abból lehet kiindulni amit az egyetemen, és a draft előtt nyújtott. Azok alapján pedig elkapásokban elit a srác.

Annál az összehasonlításnál az elkapósoron volt a hangsúly, ebbe pedig logikus, hogy nem számít bele, hogy ki dobál nekik. Ha például a legjobb CB sort néznénk, akkor sem számítana, hogy milyen safety sor segít be nekik, vagy hogy milyen fal generálja elől a nyomást, ami miatt esetleg a cornereknek is jóval könnyebb dolga van. Csak a CB névsor.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  AwesomeOne
2018-08-06 15:00

Értem amit írsz, de egyáltalán nem logikus nekem hogy nem számít bele ki dobál. A példád szerintem azért nem jó, mert egy CB sokkal inkább tud tündökölni a társak nélkül is, míg egy elkapó irányító nélkül halálra van ítélve. Persze nem vitatom hogy a CB is könnyebb helyzetben van ha jó a pass rush vagy jók a saftey-k. Gondolok itt példának a nemrég visszavonult Revisre akinek kvázi mindegy volt ki ellen, kikkel, milyen erős csapattal játszott mert működött a Revis Island. De sok más posztra is igaz (pl egy kiváló pass rusher) hogy a csapattól függetlenül nyújthat elit teljesítményt, azért elkapóknál nem nagyon tudk olyat aki teljesen homály QB-val 1500 yardot kapott el.
Ekvaens példa arra hogy egy elkapó sor megítélése mennyire függ az irányítótól, ha visszagondolunk a Manning féle Broncosra, ahol a D.Thomas-Julius Thomas-Decker trió félelmetesen hatékony volt, előtte Teebow-val meg ezer yard közelébe sem voltak utána meg D.Thomason kívül mindenki égett akárhova ment.

katonadani
Reply to  Fanyul23
2018-08-06 15:16

szerintem ez a példa pont az irányítókat minősíti, nem az elkapókat. Szal ugyanolyan jó elkapósorból Manning ennyit, Tebow meg annyit tudott kihozni. Az elkapók nem változtak, nem lettek rosszabbak/jobbak attól, hogy más dobált nekik.

Az elkapók teljesítményébe és produktivitásába beleszámít, hogy ki dobál nekik (nyilvánvalóan), de ettől még nem lesznek jobbak/rosszabbak, mint játékosok.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  katonadani
2018-08-06 15:35

D.Thomasra mondjuk igaz amit írsz, ezt elismerem, de a másik két említett játékosra meg inkább az igaz amit én írtam, hogy egy nagyszerű irányító emelte ki őket a középszerűségből.
Kétségtelenül van egy kis tyúk vagy tojás effektus ebben a kérdésben.
Mondjuk elfogadom hogy lehet így osztályozni az elkapókat, a kérdés az, hogy akkor mi alapján? Elkapások, elkapott yardok, hosszú passzok, YAC vagy csak a nevük?

katonadani
Reply to  Fanyul23
2018-08-06 15:50

amiket felsoroltál, mind produktivitást jelölnek és nem mondjuk képességet, ügyességet, “jóságot”. Szóval alapvetően nézni kell, miben milyen jó a játékos (kezek, útvonalfutás, contested catchek, run after catch, stb) és egy ideális világban ezeket osztályozva lehetne felállítani egy sorrendet. Illetve így sem, mert más stílusú elkapók másban jók, szóval inkább tiereket lehetne összerakni, szal na…

Meg egyébként nyilván ez is szubjektív, de objektíven nem hiszem, hogy meg lehet ítélni, hogy ki milyen “jó”. Mindenféle szám torzít, vagy csak egy részét mutatja meg az egyenletnek.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  katonadani
2018-08-06 16:01

Nem akarom már túl húzni a dolgot, mert pont a szubjektivitás miatt nincs sok értelme, mindenkinek más-más benyomása lehet.
Azért azt nem bírom nem megjegyezni hogy a produktivitás nagyrészt az általad felsorolt képességek manifesztációi. Pont ebben a sportban van kiemelt jelentősége a fránya számoknak.
De hogy melyik számoknak… :)

katonadani
Reply to  Fanyul23
2018-08-06 16:56

persze, ez így van, mármint hogy a produktivitásban fontos szerepet játszanak a képességek. Csak abban külső faktorok is vannak – lásd irányítójáték -, amik szintén nagy hatással vannak rá.

Viktor Gál
Viktor Gál
Reply to  Fanyul23
2018-08-06 17:11

Akkor, hogy nagyon egyszerű legyen: Renningan azt az 5 támadó(elkapó)egységet rangsorolta, akit képzeletben a kedvenc irányitód alá rakhatnál. Igy tényleg nem számit, hogy ki dobált eddig nekik, csak a cikk cimét kellett volna finomitani, hogy egyértelműbb legyen. Nekem tetszett a cikk, jó vitainditónak tűnt, csak sajnos bele lettek keverve az irányitók is, miközben pont az volt a lényeg, hogy ezek az elkapóegységek önmagukban milyen értéket képviselnek. Szivesen elolvasnám folytatásban egy backsevenről szóló rangsort is.

AwesomeOne
AwesomeOne
Reply to  Fanyul23
2018-08-06 18:10

De te már a támadóegységről és annak a hatékonyságáról beszélsz, a cikk viszont nem erről szól. Tök evidens amit mondasz, a világon mindenki tudja, hogy nem mindegy, hogy egy P.Manning vagy egy Tebow dobál neked, de a cikk nem erről szól. Szóval nem értem miért erőlködsz, mert ennek semmi értelme :) Igazad van, csak ez nem ide tartozik.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  AwesomeOne
2018-08-06 18:55

Semmi erolkodes nincs benne es nem is az ala a cikk ala irtam. Ha mar szubjektiv es vitainditonak szant felvetes volt elmondtam szerintem miert nem lehet igy sorrendet felallitani. Valoban hagyjuk.

Gergely Angyal
Gergely Angyal
2018-08-06 14:23

Ez jelentheti azt, hogy Deznek is megnőttek az esélyeu, hogy brownsos legyen? :D

katonadani
Reply to  Gergely Angyal
2018-08-06 14:44

nem hiszem, hogy feltétlen azt jelentené, inkább Callawaynek juthat nagyobb szerep

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

16
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x