Lamar Jackson eddig két meccsen kezdett a Ravens színeiben és mindkettőt meg is nyerte. Most pedig készülhet a harmadikra, ugyanis Joe Flacco csípősérülése nem jött még rendbe, így az újonc fogja kivezetni a hollókat a Falcons ellen vasárnap a pályára. Ez még nem jelenti azt, hogy készek átadni a stafétát hosszú távon Jacksonnak a szezon hátralevő részére, de egy újabb kiváló teljesítménnyel ez is bármikor megtörténhet.
A korábbi passzjátékokat erőltető támadósor helyett most egy futófocit játszató rendszerre állt át a csapat és a korábbi 92,5 yardos átlag helyett a Bengals és a Raiders ellen átlagban 254,5 yardot tett meg a földön a Ravens. Tegyük hozzá persze, hogy két gyenge védelemről van szó, ettől függetlenül elég impresszív ez a szám. Most a Falcons és jövő héten a Chiefs ellen lehet folytatni ezt a tendenciát, a Football Outsiders mutatói alapján ugyanis ez a két legrosszabb futás elleni védelem a ligában.
A Ravens nagy versenyben van – főleg a Coltsszal – az utolsó wild card helyért, tehát a rájátszásért, ennek eléréséhez pedig könnyen lehet, hogy Lamar Jacksonnal jobb esélyeik vannak.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
“ennek eléréséhez pedig könnyen lehet, hogy Lamar Jacksonnal jobb esélyeik vannak.”
https://www.youtube.com/watch?v=cj2Z58n8R8Q
Tökmindegy , hogy ki a QB. Azon mùlik majd, hogy a defense összeomlik-e megint, mint pl a Panthers ellen. Az , hogy Jackson meg Edwards fut 200-300 yardot az tuti nem fog működni, arra fel lesz a Falcons készülve.
A Falcons védelme idén semmire nincs felkészülve.
persze, mert félidőnként fognak annyit futni.