Nehéz idők járnak a Galaktikus Football Közösség lakóira.
A Galaktikus Birodalom kémei tudomást szereztek róla,
hogy a Lázadók főhadiszállása a New York-i
naprendszerben helyezkedik el.
A Birodalom Uralkodója, Belichick Nagyúr megbízta
hűséges tanítványát, Darth Bradyt a Birodalmi Flotta vezetésével,
és New Yorkba küldte, hogy végleg felszámolhassák
a Lázadást.
A Lázadók utolsó kétségbeesésükben a Flotta
elé rendelték a Zöld kódnevű alakulatot, hogy időt nyerjenek
az evakuálásra. Ha a Zöld alakulat kudarcot vall az invázió
késleltetésében, úgy az egész Lázadás sorsa
megpecsételődhet…
New England Patriots @ New York Jets 33 – 0
Hát a Lázadók ezt jól megszívták. A Jets semmilyen akadályt nem jelentett a Patriotsnak, és gyakorlatilag az első negyed közepén már eldőlt a mérkőzés, legfeljebb annyi kérdés maradt, mekkora lesz a különbség a két csapat között a végén.
A Patriots nagyon magabiztosan kezdett, és levezetett egy közel 9 perces drive-ot, ami egy Michel TD-vel ért véget. Erre a Jetsnek gyorsan válaszolnia kellett volna, de mindössze 2 playt volt náluk a labda, ugyanis Darnold a legelső passzából INT-et dobott. Ez már előrevetítette, hogy itt nem sok esélye lesz a hazai csapatnak. És végül nem is volt. A Jets az első félidőben hibát hibára halmozott, és az INT után így végződtek a drive-jaik:
- Punt (3&out)
- Fumble
- INT
- Turnover on Downs
- End of Half
Another @Patriots interception!
Duron Harmon makes an incredible grab for the pick. @dharm32 #GoPats
📺: #NEvsNYJ on ESPN
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/xxTSX55FYS pic.twitter.com/DMzBQax6xR— NFL (@NFL) October 22, 2019
Ezalatt a Patriots persze nem volt rest felpakolni még több pontot a táblára, és félidőben már 24-0 volt az állás. De semmi gond, itt a félidő, a Jetsnek van ideje átgondolni az eddigi stratégiát, és újult erővel kijőve képes lesz majd szorossá tenni a meccset. Ugye? Hát öhm…
Jets drive-ok a harmadik negyedben:
- INT
- Safety
- INT
- Punt (3&out)
A Jets támadósor minden szempontból magatehetetlen volt a Patriots védelemmel szemben, és ha el is jutottak Darnoldék a vörös zónába, ott azonnal jött egy INT. A Patriots defense továbbra is elit, az este során 5 turnovert (4 INT, 1 fumble) és egy safetyt jegyzett, illetve az a 0 engedett pont sem mutat rosszul.
Ain't no party like a @Patriots pick party. @_Showtime29 #GoPats
📺: #NEvsNYJ on ESPN
📱: NFL app // Yahoo Sports app
Watch free on mobile: https://t.co/xxTSX55FYS pic.twitter.com/jIX063HLu4— NFL (@NFL) October 22, 2019
Ami a Patriots támadóit illeti… Semmi egetrengető. Brady lehozott egy átlagos meccset 1 TD-vel és egy eladott labdával (az INT volt kb az egyetlen értékelhető jelenet a Jets részéről egész meccsen), a futójáték pedig továbbra is akadozik. Ugyan Michel háromszor is bejutott a célterületre, ezek rövid yardos TD-k voltak, egyébként alig 2 yardos átlagot ért el. Szóval támadóoldalon még mindig akadnak problémák, de amíg a védelem ilyen szinten leradírozza az ellenfelet a pályáról, addig nincs miért aggódni.
A Patriots tehát továbbra is veretlen, a Jets pedig a múlt heti meglepetésgyőzelem után kapott egy olyan pofont hazai pályán, amit nem lesz könnyű megemészteni. Hosszú hét vár Gase-re, mert ezt a teljesítményt megmagyarázni nem lesz egyszerű.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
Legutóbbi hozzászólások