Mark Ingram baltimore-i karrierje effektíve véget ért. A korábbi első körös, Heisman-győztes futó hiába teljesen egészséges, ismét nem kapott helyet a Ravens aktív rosterén, ennek pedig elsősorban pénzügyi okai vannak.
A Ravens elég jól el van eresztve futókból, az újonc J.K. Dobbins mellett Gus Edwards is jól teljesít, ráadásul Ingramet még a speciális egységben sem lehet használni. Ugyanakkor nem ez a fő ok a mellőzésére, hanem a jövő évi fizetési plafon.
A kollektív szerződés értelmében, ha Ingram súlyos sérülést szenved és emiatt nem tud játszani 2021-ben, akkor a Ravensnek 2 millió dollárt kell kifizetni neki, ebből pedig 1,2 millió dollár a fizetési sapkát is megterhelné. Nem egy különösebben nagy összeg, de mivel a Covid miatt csökkenni fog a fizetési plafon, így minden extra cap space jól jöhet.
Ingram 2020-ben mindössze 11 meccsen játszott, 72 futásból 299 yardot és két TD-t szerzett.

Legfrissebb cikkeink
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
- Futóért cserélhet fel a Bears?
- Tyler Lockett a Titansben folytatja!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
Én is csak azért nem vagyok a rosteren, mert nekem sem akar 2 millát kifizetni a Ravens
Nekem fizetnének, de teszek rájuk :)
noice, ezután akkor se lépnék pályára a helyében, ha mindenki lesérülne, ez nem 10+M dollár
Így utólag, nem érte meg spórolni rajta a hollóknak…
Aki látott Ravens meccset az látta, hogy Ingram elvesztette a robbanékonyságát és Dobbinssal működött ,ami vele nem. Dobbinssal megnyíltak a szélső folyosók, amit a beharangozóban megírtatok.
Uh ez lehet, hogy az igazság része, viszont nem ez generálta, hogy nem játszott.