Komoly erősítést kapott a Las Vegas-i linebacker sor. Több forrás is beszámolt arról, hogy a Raiders egy évre leigazolta KJ Wrightot. A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de Vic Tafur információi szerint $4 millió körüli összegről van szó.
Wright 2011-ben került a ligába a Seahawks 4. körös választottjaként. Karrierje során egyszer lett All-Pro és Pro Bowler, ami leginkább annak tudható be, hogy Bobby Wagner mellett nehéz volt kitűnni. A 32 éves védő még mindig magas szinten teljesít a játék minden aspektusában, a piac kezdetén évi 8-10 millió dolláros fizetés sem lett volna túlzás.
A Raiders brutálisan sokat költött az elmúlt két évben a linebacker posztra, de sem a tavaly évi 11,75 millió dollárért leigazolt Cory Littleton, sem az évi 7 milliós fizetéssel rendelkező Nick Kwiatkoski nem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket. Emellett a napokban cseréltek Denzel Perrymanért is, és a drafton is próbáltak ide erősíteni.
Wright egyébként újra Gus Bradley védőkoordinátor alatt játszhat, így a rendszer mindenképp ismerős lesz számára.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások