Dak Prescottot október eleje óta nem láthattuk futballpályán éles körülmények közt, hiszen tavaly eltört a bokája, idén pedig vállsérülés miatt kellett az edzőtábor nagy részét és az előszezon egészét kihagynia. Már csak 5 nap és kezdődik a szezon, szóval a Fort Worth Star-Telegramnál megkérdezték az irányítót, készen áll-e a megmérettetésre a Buccaneers ellen.
“A vállamtól a lábamon át az agyamig, minden szempontból készen állok. Egyértelműen készen állok és nagyon izgatott vagyok. Sokat dolgoztam azért, hogy eljussak idáig. Legyen szó hónapokkal ezelőtt a bokám rehabilitációjáról vagy az utóbbi időszakról, amikor csak a lábamra dolgoztam, de a karomat pihentettem. Rengeteg munka van ebben és izgatott vagyok, hogy ismét meccset játszhatok, és olyat csinálhatok a társaimmal, amit szeretek.”
Azt tudjuk, hogy Prescott nélkül a Cowboys esélyei a rájátszásra a nullával egyenlőek, azonban az irányítóval a fedélzeten küzdhetnek a dallasiak a csoportgyőzelemért. A skill személyzet a liga egyik legjobbja, egészségesen a támadófal is a jobbak közé tartozik és Prescott is top10-es irányító, szóval a támadósorral nem lesz probléma. A védelem persze nagyobb kérdőjel, meglátjuk mennyit sikerül fejlődni a tavalyi évhez képest.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások