Ismét kora délutántól élvezhetjük imádott ligánkat, hiszen újabb londoni mérkőzés nyitja a hét utolsó napját. Nem ez a forduló tűnik a valaha volt legjobbnak, de a szoros meccsek sorozatát vélhetően ez a hét is fenn fogja tartani. Hogy megspékeljük kicsit a beharangozót, ezúttal ételajánlattal kedveskedünk nektek minden meccs elé.
Bye Week: Jets, Falcons, 49ers, Saints
God save the Queen!
Miami Dolphins (1-4) vs Jacksonville Jaguars (0-5)
Fogyasztási tipp: ham and eggs pirítóssal
Egy nagyon egyszerű, semmi extra napindító angol reggeli, ami az éhségedet nem csillapítja teljesen, de az étvágyadat a nagy ebédhez meghozza.
Továbbra sem akar összejönni jó csapatok találkozója Londonban, hiszen mind a Dolphins, mind a Jaguars finoman szólva sem élete formájában játszik eddig. Bár Trevor Lawrence miatt még mindig érdemes nyomon követni ezt a csapatot, egyelőre inkább James Robinson tűnik a legfényesebb csillagnak az offense-ben, de Laviska Shenault is végre olyan életjeleket produkál, amit elvárhattunk tőle college tape-jei alapján. Számomra meglepő, de Tua Tagovailoa visszatér végül a kezdőbe, ez lehet megint egy rossz döntés lehet majd Florestől. Mert bár a Brissett showból ennyi elég volt, nem hinném, hogy kockáztatni kellene a franchise irányítónak szánt játékosod testi épségét, mikor jövő héten úgyis bye week, ez a szezon meg úgy néz ki elment már, de ők tudják. A meccsnézési hajlandóságot minden esetre alaposan megdobta ez számomra, remélem ez a pályán is látszani fog.
A 19 órás sáv
Los Angeles Chargers (4-1) @ Baltimore Ravens (4-1) (Kandalló Pub, Aréna 4)
Fogyasztási tipp: Kandalló burger, egy(?) korsó sör
Prémium meccshez prémium kaja dukál, amire a Kandallósok burgerénél kevés jobbat találni a városban, hozzá egy jó pofa kézműves sör tökéletes kombináció.
Kétségtelenül a 7 órás sáv legjobb mérkőzése az AFC két élharcosának összecsapása, ahol a Ravens négy, a Chargers három zsinórban megnyert meccsel várja az összecsapást. Lamar Jacksonéknak az utóbbi időben azért rezgett a léc a győzelmek terén, de Justin Herbert ihletett formája ellen nem engedhetik meg ezt az ingadozó játékot. A Browns ellen, sőt az egész szezonban látszott, hogy ez a vendég védelem futójáték ellen nem a leghatékonyabb, és Jacksonnal a fedélzeten ez a baltimore-i futógépezet még mindig karcol, cserébe a Ravens rettegett védelme egyelőre bőven verhetőnek tűnik, amit egy MVP-favorit irányító ki is tud használni. Tudom, nem csak QB-kból áll a két roster, de az NFL két egyik legizgalmasabb, leglátványosabb játékosa feszül egymásnak, ami garantálja a szórakozásunkat, nem mellesleg a győzelem értékes tie breakert érhet majd az alapszakasz végén. Plusz adalék, hogy bemutatkozhat az első körös újonc Rashod Bateman is, aki Sammy Watkins sérülése miatt rögtön a kezdőben találhatja magát.
Minnesota Vikings (2-3) @ Carolina Panthers (3-2)
Fogyasztási tipp: töltött káposzta tejföllel
Az étel, ami a semmiből a feje tetejére tudja állítani az embert, ha hirtelen tolja be az adagot, pláne ha este fogyasztja.
Milyen gyorsan változik a világ, a második forduló után a skála két véglete találkozott, négy héttel később pedig könnyen hasonló mérleggel állhatnak. Bár a Vikingst sajnáltuk, mert ahogy játszottak, az nem egy 0-2-es csapat benyomását keltette, most mégis ott tartunk, hogy ilyen játékkal ez a középszer a realitás. Hiába a jó egyéni teljesítmények, ami minden héten mástól jön, valahogy nem akar összeállni úgy, hogy ezek egy meccsen történjenek meg. A Panthers szempontja abból hasonló, hogy itt is a realitást látjuk, mert az irreális elképzelés volt, hogy Darnold 17 héten át játszik jól, és hiába a csúcson pörgő védelem, a győzelemhez nem elég ennek a csapatnak a defense-ére támaszkodnia. Mindkét edző a sztárfutójáért imádkozott holott szemmel láthatóan nélkülük is egész jól megvannak, de végül úgy alakult, hogy Dalvin Cook játszani fog, McCaffrey viszont nem. Nagyon nehéz megtippelni kinek jön most ki a lépés, ami egy szoros csatát ígér.
Green Bay Packers (4-1) @ Chicago Bears (3-2)
Fogyasztási tipp: rántott hús krumplipürével
Tradicionális vasárnapi klasszikus minden család asztalán, immár több mint száz éve.
Az utóbbi években nehéz rápörögni az NFL örökrangadójára, mert nem voltak egy szinten a csapatok. Hogy ez most teljesül-e, ki-ki döntse el maga, de amíg a Packers nem gálázva nyer, addig a Bears úgy tűnik felült a Justin Fields adta lendületre, és képes meccseket nyerni. De vajon elég pusztán a lendület egy közepesen pörgő Packers ellen? Még akár az is lehet, hogy igen! Kicsit mintha 2020-ban lennénk, amikor Trubisky második eljövetele zsinórban hozta a győzelmeket Matt Nagyéknak, még ha a játék nem is volt lehengerlő. És mi más okozna nagyobb áttörést, mint a nagy rivális legyőzése, amivel meg is előznék őket a csoportban? Ehhez persze Rodgerséknek is lesz egy-két szava, Davante Adams múlt héten megmutatta, miért is ő a liga egyik legjobb elkapója, kíváncsi vagyok mennyire állítják rá Jaylon Johnsont, aki remekül játszik második szezonjára. És vajon szabadjára engedik-e Allen Robinsont a Packers megcsonkított secondaryje ellen, mert a 2021-es idénye elég csendes eddig.
Cincinnati Bengals (3-2) @ Detroit Lions (0-5)
Fogyasztási tipp: párizsis zsemle
“Éhes vagy, vagy nem? Akkor meg ne hisztizz! “- nagyjából ez lehet a motiváció a párizsis zsemléhez, ami adott szituációban kifejezetten jól is tud esni.
Valószínűleg a Detroit Lions nem fog jó csapatokat megverni, így azok ellen kell reménykedni az áhított győzelemért, akiket sikerül a saját szintjükre lehoznia – pechükre ilyen csapatból már nem sok maradt, az egyik ilyen a Bengals lehet. Mert bár meglepően szoros csatában maradtak alul a Packersszel szemben, 3-2-vel kezdtek, mégsem érzem azt, hogy ez a csapat olyan hű de jó lenne. Voltak kérdőjelek Joe Burrow pályára lépése kapcsán, miután a vasárnapi meccset követően kórházba szállították, de vállalja a játékot, ami nem feltétlen kedvező a Lions számára. Ja’Marr Chase parádés újonc szezonjának vélhetően nem a hazai secondary jelent majd gátat, ő egymaga szemorgiát okozhat a nézőknek, míg a hazai oldalon leginkább a két futó tudja elszórakoztatni a közönséget Anthony Lynn munkásságának hála, de ezt kevésnek érzem egy hazai sikerhez.
Houston Texans (1-4) @ Indianapolis Colts (1-4)
Fogyasztási tipp: mirelit pizza
Bármennyire is szánni való ételnek tűnik, ha elkészíted, frissen melegében kifejezetten jól esik.
Ezt a Texanst nem lehet nem szeretni. A lesajnált irányítójukkal, a szegényes elkapóikkal is simán nézhető focit játszanak, de a szerencse egyszerűen nem tud az ő oldalukon lenni.
Ezt a Coltsot nem lehet nem szeretni. A lesajnált irányítójukkal, a szegényes elkapóikkal is simán nézhető focit játszanak, de a szerencse egyszerűen nem tud az ő oldalukon lenni.
Akkor ez lesz a szezon első döntetlenje? Azért meglepne, a Coltsot jobb csapatnak gondolom, ami a náluk gyengébbek ellen ki is tudja ezt domborítani, és ideje lenne már győzelmeket halmoznia, mert ebből a csoportból még simán lehet esélyük a rájátszásba kerülni. Bár két 1-4-es csapat találkozik, szerintem ez lehet az egyik legszórakoztatóbb találkozó ebben a sávban.
Los Angeles Rams (4-1) @ New York Giants (1-4)
Fogyasztási tipp: hot dog pirított hagymával és csemegeuborkával
Az egyik leggyakrabban előforduló kaja New Yorkban. Megveszed, betolod, gyorsan túl vagy rajta, mész tovább.
Daniel Jones szinte egész héten nem edzett az agyrázkódását követően, viszont ő vezeti majd a támadásokat a pályán, de így sem ők a favoritok a Rams ellen, pláne hogy ezer sebből vérzik ez az offense a sérülések miatt. Matthew Stafford korai jó formája kicsit megrekedt, de az önmagát kereső New York-i védelem ellen ismét felépítheti önbizalmát. Ha nem akar lemaradni a Rams az élmezőnytől, akkor nekik kötelező lenne behúzni ezt a találkozót.
Kansas City Chiefs (2-3) @ Washington Football Team (2-3)
Fogyasztási tipp: sült lazac majonézes krumplisalátával
Az indiánok egyik legkedveltebb étele volt. Na persze nem a majonézes krumplisaláta…
Washingtonban azt remélték a tavaszi erősítések után, hogy a védelemhez felnő majd a támadósor, helyette inkább a támadósor húzta le a saját szintjére az egységet, ami az egyik legnagyobb meglepetése az évnek. Persze még így is tele van ez a csapat olyan játékosokkal, akik az egyéni villanásaikkal képesek eldönteni egy-egy találkozót, de egyelőre Rivera serege teljesen kiszámíthatatlan a labda mindkét oldalán. Márpedig egy masszív alap nélkül nem fogják ezt a Chiefst megverni, akikbe most nagy divat lett belerúgni, de a támadósoruk még mindig a liga egyik legjobbja, és alsó hangon 30 ponttal számolni kell Mahomeséktól – és ennyi pontot nem tudom sikerül-e feltennie a hazaiaknak, még ez elleni a történelmi mélyponton lévő Chiefs védelem ellen is.
A 22 órás sáv
Arizona Cardinals (5-0) @ Cleveland Browns (3-2) (22.05, Kandalló Pub)
Fogyasztási tipp: sült kacsacomb petrezselymes krumplival
Nálam ez ünnepi fogásnak számít, csak kivételes alkalommal rendelem édesanyámtól, márpedig egy ilyen találkozó igazi futballünnepnek számít.
Meddig tart ki a Cardinals szériája? Sokak szerint csak eddig, hiszen már a 49ers ellen is akadozott a gépezet, Murray bár teljesértékű edzésmunkát végzett, valószínűleg nem teljesen egészséges, és bár szinte 100%-os beoltottsággal bír a roster, mégis felütötte a fejét a covid-para, ami miatt Chandler Jones például nem léphet pályára, de Kliff Kingsbury sem vehet részt a találkozón. A túloldalon Kevin Stefanski fiai bosszúra szomjaznak, hiszen elveszíthetetlen körülmények között sikerült elbukniuk a Chargers ellen. Arra fogadni merek, hogy ez a meccs nem a védelmekről fog szólni, de ugyanezt hittem a Browns Vikings elleni meccsére is, amin nem akartak pontok születni, de ne fessük az ördögöt a falra. A liga egyik legizgalmasabb irányítója a liga legdominánsabb futójátéka ellen, ezt a meccset látni kell.
Las Vegas Raiders (3-2) @ Denver Broncos (3-2) (22.25)
Fogyasztási tipp: bolognai ragu tésztával, reszelt parmezán sajttal
Igazi olasz specialitás, ami remek vacsoraélményt nyújt egy pohár vörösbor társaságában.
Két héttel ezelőtt még két veretlen csapat várhatta ezt a meccset, azóta felfordult a világ a két franchise körül. A Broncos miután nem bottom 5 csapatokat kapott ellenfélnek, kijött a szintkülönbség, de még így is bőven versenyben vannak az egyik playoff helyért. A Raiders meg csupa olyan csapat ellen nyert, akik ellen a tie breaker sokat számíthat a szezon végén, és inkább a csoportmeccsek lehettek volna a döntő faktor számukra, de Jon Gruden lemondása teljesen átírta a dolgokat Vegasban. Fogalmam nincs, hogy ez a kaotikus hét hogyan csapódik le a kereten, Carl Nassib például szabadnapot kért, Derek Carr pedig döbbenten fogadta vezetőedzőjéről szóló szivárogtatásokat. Gruden mint edző remekül tartotta kordában a srácait, de a megbízott Rich Bisacciában sok bizodalmam nincs, de talán a játékosok Grudenért megmutatják mit tudnak. Más meccs lenne ez, ha Chucky dirigálná a vendégeket, így talán inkább a Broncos számára must win ez a találkozó.
Dallas Cowboys (4-1) @ New England Patriots (2-3) (22.25, Kandalló Pub, Aréna 4)
Fogyasztási tipp: BBQ csirkeszárnyak
Az étel, amiből sokat kell fogyasztani hogy megérezd, de mégsem üli meg a gyomrod. Minden a fűszerezésen múlik.
Ha nem Bill Belichick lenne a Patriots vezetőedzője, akitől félek mint a tűztől, semennyi esélyt sem adnék ennek a Patriotsnak, de ettől a ténytől nem tudok eltekinteni. Bár láthattuk már idén, hogy ez nem mindig volt elég a győzelemhez, és a Cowboys jelenleg most olyan magas fordulatszámon pörög, ami az edzőzsenin is simán átroboghat. Mégis, ha azt nézzük, hogy a Cowboys védelme a turnoverekre épít, míg Mac Jones személyében a lehető legbiztonságosabb futballra törekszenek McDanielsék, ezzel akár kihúzhatják a defense méregfogát. Csakhogy ha a Prescott vs Patriots defense-re kéne fogadni, akkor tolnám a zsetonokat a dallasi irányítóra, ennyit számít, ha nincsenek tömeges sérülések az egységben. A támadófal régi önmagát idézi, ami alaposan megtolja az Elliott-Pollard RB duó szekerét, a Lamb-Cooper kettős kegyetlen, és jól keveri a kártyákat Kellen Moore a kisebb nevű kiegészítő embereivel is. Leírni nem szeretném a Patriotsot, főleg látva a Buccaneers elleni teljesítményüket, de ha a ‘Boyz nagyon hamar el tud húzni, akkor lefőtt a kávé.
Sunday Night Football
Seattle Seahawks (2-3) @ Pittsburgh Steelers (2-3)
Fogyasztási tipp: altató
Mert attól hamar elalszol….
Mindenkitől elnézést kérek, aki fanfárokat és tűzijátékot várt, én nem tudom magam becsapni, egyáltalán nem lelkesedek egy Geno Smith meccsen. A Seahawks a kezdetben látottak után ugyanaz az egysíkú, semmilyen csapat lett, tavaly legalább tovább tartott Wilson ihletett formája, de meglepő módon Geno Smith egész jól szállt be a Rams ellen – főleg, hogy milyen beugró performanszokat láttunk eddig idén… Még ha a Steelers játéka élvezhető lenne semleges szemmel, de nem az. Az egész offense az első körös Najee Harrisre épít, legyen szó passz- vagy futójátékról, utóbbihoz továbbra sem tudnak segíteni a társak a támadófalban. Az egyetlen remény Claypool vagy Johnson big play potenciálja a szórakozásra, de ennyi. Nem várok túl nagy színvonalat, Geno Smith-től azért illene nem kikapni, ráadásul a vendég offenese másik kulcsszereplője, Chirs Carson sérültlistára került, így biztosan nem lép pályára. Cserébe egy másféle seattle-i támadósort láthatunk majd, ami lehet jót fog tenni a folyamatosan csak a nagy játékot kereső offense helyett, mert Lockett és Metcalf nem csak azokra alkalmas, és talán így a tight endek is előléphetnek, amit eléggé hiányoltam eddig.
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Azert ez az elmult het odapiritott az emberallomanynak rendesen. Allen kiesese foleg igy az utolso napon jo nagy bonusz szopas.
Én Kliff hiányát is nagyon nagy érvágásnak gondolom. Egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy ki fogja tudni átalakítani a támadósort, ha éppen nem működik a kitalált rendszer.
pár gondolat, ha már nem tudtam írni a beharit a héten (köszi chester még egyszer h átvetted):
Ahol upset-szag van a levegőben (straight up nem mertem megtenni őket, de spreaddel tetszik az underdog):
– Lions a Bengals ellen utóbbi nem olyan meggyőző, előbbinek előbb-utóbb összejön egy win, mert lelkesek, akarnak stb
– Bears a Packers ellen: egyrészt nagyon jó ez a defense Chicagóban, a visszatérés a Fangio-féle védelemhez segít majd limitálni Rodgerst, másrészt futni lehet a Packers def ellen és CB-k nélkül nehéz lesz azért védekezni a passzok ellen is, szóval szerintem a Bears is egész jól haladhat akár. Adalék: a gyenge támadófalnak jó ha sokat futnak, mert támadni tudnak és agresszívek lenni, nem védekezni kell és relatív passzívan passzblokkolni.
– talán Seahawks a Steelers ellen: általános esetben szerintem a Waldron-féle offense-t Geno jobban tudja vinni, mint Wilson. Mielőtt jönnétek leharapni a fejem, Wilson sokkal jobb QB és a Wilson-féle offense is tud menni, de szerintem most jobban látjuk majd, mit akar a támadókoordinátor játszatni. A problémám az, hogy a Steelers defense az ellenfél, és ez megölheti az egészet. Adalék: JuJu kiesése szerintem még jót is tehet a Steelersnek, mert Claypool és Diontae többet lesznek mozgatva és jobban ki lehet alakítani mismatcheket.
Még pár gondolat:
– Ravens-Chargersön a tavalyi-tavalyelőtti ravenst esélyesebbnek tartanám mert futásokkal szét lehet szedni ezt a Chargerst, de az idei Ravens ebben nem annyira hatékony azért (habár itt most jól fognak kinézni). A Chargers meg elveszi a passzt, amit Lamar idén parádésan nyom.
– Cardinals ellen csak a hiányzók miatt tettem, előtte nagyon billegtem.
– Panthers-Vikingst is lehetetlen volt eldönteni, voltak érvek a Panthers mellett, de végül az döntött, hogy Cousinsban jobban bízom Darnoldnál.
– Londonin a “hazai pálya” segíthet a Jagsnek, nem lepne meg itt sem egy upset, de amíg nem nyernek, nem tudok bennük bízni.
– Raidersnél fogalmam sincs, hogyan hat a Gruden-ügy a játékosokra, így az megjósolhatatlan.
bold: Chiefs védelem normálisan fog kinézni a héten :D
“…Cousinsban jobban bízom…”
Te mióta használod ezt a két szót egy mondatban? :)
“Az étel, ami a semmiből a feje tetejére tudja állítani az embert, ha hirtelen tolja be az adagot, pláne ha este fogyasztja.”
Én is szeretek másfelől napig fosni, na.
“Mert bár a Brissett showból ennyi elég volt”
Aláírás gyűjtés is volt Miamiban?
Sziasztok,
A facebook bejelentkezés tippjátékba csak nálam probléma?