Connect with us

Hír

A Coltsnál egyáltalán nem állnak ki Carson Wentz mellett

Carson Wentz helyzete nagyon bizonytalanná vált a Colts Jaguars elleni veresége után, sem a főedző Frank Reich, sem a GM Chris Ballard nem állt ki mellette a legutóbbi nyilatkozatában. A csapat 13,3 millió dollárt spórolna 15 millió dollárnyi halott pénz mellett, ha kivágja a QB-t.

Reich a 2020-as szezon végén azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha Philip Rivers maradna a csapat irányítója 2021-ben. A mostani szezon végén azt mondta az újságírók Wentz sorsát firtató kérdésére, hogy

“a következő idény rostere a következő idény rostere lesz, nem akarok egyetlen játékos jövőjéről beszélni, hogy aztán az összes többiről kelljen”.

De Ballard sem volt sokkal pozitívabb:

“Akkor úgy éreztük, hogy a jó döntést hoztuk. Most viszont nem fogok arról beszélni, ki lesz itt a következő idényben és ki nem.”

Ezek a nyilatkozatok természetesen nem jelentik azt, hogy a Colts mindenképpen kivágja/elcseréli Wentzet. Egyrészt a csapatnak nincs első körös cetlije a Wentz-trade miatt, másrészt nem biztos, hogy nála jobbat tudnának találni. Az ugyanakkor egyértelmű, hogy a szezon utolsó két sorsdöntő meccsén 60 százalékos pontosság alatt, összesen 333 yardot, két TD-t és egy INT-t passzoló QB szénája nagyon nem áll jól.

3 Comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!