Connect with us

NCAA

A védelme szállította a Georgia első bajnoki címét 1980 óta

Az egyetemi foci szerelmesei már megszokhatták, hogy az NCAA szezon főleg a támadósorokról, nagy megmozdulásokról, trükkös játékokról szól. A bajnoki döntőben azonban egy igazi védőfocit kaptunk, ahol mindkét SEC csapat alakulata megmutatta, hogy milyen az, ha rengeteg tehetséges, akár NFL kész játékos van a keretben.

Már a mérkőzés legeleje döcögősen indult mindkét csapat részéről. Az Alabama az első labdabirtoklásából majdnem TD-t kapott egy fumble visszahordás révén, de aztán visszanézés után incomplete passznak ítélték meg a szituációt, így megúszták az esetet. A Georgia pedig első két támadásáról egyaránt three and outtal vonulhatott le.

Már ekkor látszott, hogy a védelmek rettentően jól fel vannak készülve és aligha láthatunk egy pontzáporos, hosszú átadásoktól hemzsegő mérkőzést. Az első két negyed ennek jegyében is telt el, egy-egy hosszabb játékot leszámítva alig tudtak haladni a csapatok. Az Alabama, az ekkor még pályán lévő Jameson Williams és Cameron Latu pár rövidebb elkapásával, míg a Georgia a sérülésből visszatérő George Pickens hosszú játékának köszönhetően jutott field goal/goalok közelébe, hogy aztán az ellenfél térfelén minden esetben megakadjon a tudomány. Ennek lett a következménye, hogy félidőig a Crimson Tide három, míg a Bulldogs kettő mezőnygólt tudott feltenni a táblára, aminek köszönhetően 9-6-os Alabama vezetéssel fordulhattak a csapatok.

 

Ha a támadókról addig sok jót nem is lehetett elmondani, a védőkről annál inkább. A Georgia defense merőben máshogy érkezett meg erre a mérkőzésre mint egy hónappal korábban. Akkor az volt a legfőbb baj, hogy Youngra semmi nyomás nem nehezedett, a fiatal QB könnyedén passzolta szét a defense-t. A vezetőedző Kirby Smart tanult a hibájából és most minden lehetséges eszközt felvonultatott Young ellen. Voltak itt stuntok, slot corner blitzek, szimulált nyomások, de még arra is gondolt, hogy egy robber Young megiramodásaival törődjön. Jól kavarták a kártyákat, elrejtették ki fog blitzelni és sokszor visszaléptek a line of scrimmage vonaláról is coverage-be.

Ennek köszönhetően az Alabama irányítója szinte az egész meccset nyomás alatt játszotta, összesen négyszer sackelték, de további hatszor ütötték meg és a játékok 47,5%-ában nyomás alatt volt. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Georgia mennyire nem akarta élni hagyni az ellenfél irányítóját, mint hogy csak az off ball linebackereik 15 nyomást generáltak. Young egyébként a nyomás ellenére többnyire jól játszott, több fontos harmadik kísérletet is megcsinált, higgadtan találta meg a blitzelő játékosok helyét és az első félidőben szinte nem hibázott. Ez azonban csak arra volt elég, hogy field goalokig jussanak, amiben volt még két fontos tényezőnek is szerepe.

 

Az egyik, hogy a Georgia defense nem csak nyomás alatt tartotta Youngot, de a futást is teljes mértékben elvették az ellenféltől. A Crimson Tide mindössze 30 futott yarddal zárt (ebben benne van -43 yard a sackek miatt, az NCAA ezt máshogy számolja, mint az NFL), ami Saban regnálása óta a második legkevesebb, így nem tudták kisegíteni Youngot. És itt jön képbe a másik, talán fontosabb tényező. A második negyed elején ugyanis Jameson Williams, talán a liga legjobb elkapója térdsérülést szenvedett (valószínűleg ACL) és már nem is tudott visszatérni a pályára.

Ez hatalmas érvágás volt a csapat számára, ugyanis az előző meccsen már elvesztették John Metchie-t, tehát a két messze legjobb elkapója nélkül maradt a gárda, amit már ők sem bírtak el. Nem elég, hogy Williams kiesésével abszolút eltűnt a nagy játékok lehetősége a támadósorból, de a Georgia meg tudta tenni, hogy az addig bracketben játszó Williams oldaláról elvonta a safety segítséget és feljebb tolta a safetyket. A nagy nyomás következtében Youngnak folyamatosan a rövid zónái maradtak csak opciónak, itt pedig rengeteg Georgia védő hemzsegett. Ráadásul a többi elkapó messze nem képvisel olyan minőséget még, a Georgia cornerek könnyedén vették le őket a pályáról, Derion Kendrick egyetlen yardot sem engedett az őrizetében, de William Poole is csak 27-et.

 

Nehéz bárkit is kiemelni egyébként a Bulldogs védelméből, mert mindenki nagyon összeszedetten és jól játszott, de talán Channing Tindall, Nolan Smith és Trevon Walker vitték a prímet, akik hárman együtt három sacket és hat negatív yardos szerelést hoztak össze. Fontos kiemelni, hogy a siettetések mellet nagyon jól zárták le laterálisan is a pályát, elképesztő sebessége van a két védőnek. Mellettük még a safetyk is szenzációsan szálltak le a boxba, Lewis Cine mindig a labda körül volt, de coverage-ben Christopher Smith-nek is volt pár hatalmas védekezése.

Mielőtt rátérnék a második félidőre érdemes túloldalról is beszélni, ugyanis az hogy nem dőlt el a találkozó már korábban, annak volt köszönhető, hogy az Alabama defense még talán a Georgiáénál is jobban játszott. Ők ötször sackelték Stetson Bennettet és hét negatív yardos szerelést mutattak be a mérkőzésen. Kis híja volt csak, hogy nem döntötték el a találkozót. Ők is felvonultatták a teljes repertoárt, volt itt is stunt, jött a már SEC döntőn látott mug front, azaz leegyszerűsítve a defensive line-jukba feltolt linebackerek és sok blitz is. Bennett a harmadik negyed végéig  a dropbackjei 49%-ában volt nyomás alatt, azaz többet mint Young (utána kicsit javult a helyzet).

 

Tőlük Christian Harrist lehet és kell kiemelni, aki egymaga háromszor zsákolta az ellenfél irányítóját és négy negatív yardos szerelést mutatott be. Azonban igazságtalan lenne, ha nem állna itt Will Anderson neve is, aki ugyan a hagyományos statisztikai lapokon alig szerepel, de a Georgia minden létező eszközzel próbálta kivenni a játékból. Nem elég, hogy folyamatosan duplázni próbálták, de mindig a vele ellentétes oldalra történtek a futások, a zsebből való kimozgások is. Nem véletlen Harris nagy napja, ugyanis Anderson valósággal beleüldözte társa kezeibe az ellent. A védőfalban pedig Dallas Turner dominált, aki két sacket és két negatív yardos szerelést hozott össze.

 

A második félidőben aztán több fontos dolog is történt. Érdekes módon a harmadik negyedben úgy tűnt inkább az Alabama tud felébredni offense oldalon, ugyanis vezettek egy közel 70 yardos és hét perces drive-ot a saját két yardosukról, sok Robinson futással, amikor is a Georgia fanok a szívükhöz kaphattak, mert abban a drive-ban kísértetiesen felsejlett az SEC döntő. Az Alabama támadófal dominált, a Georgia defense viszont fáradni látszott. Jordan Davist például többször le kellett kapni a pályáról, mert alig kapott levegőt.

Brian Robinsonról érdemes két mondatot ejteni. A rutinos futó ugyanis talán Young mellett egyedüliként érdemel dicséretet a támadósorból még annak ellenére is, hogy csak 68 yardot futott 3,1 yardos átlaggal, de ezekben a futásokban minden tudása és a szíve is benne volt. A 68 futott yardjából 65 kontakt után született, minden centiért meg kellett küzdenie és ő megtette. Soha nem lesz egy lead back az NFL-ben és nem egy dinamikus sztárfutó, akire hosszú évek után is emlékezni fogunk, de igazi csapatember.

 

Ebben a drive-ban az ő futásai mellett úgy tűnt az Alabama Jameson Williams hiányában Slade Bolden irányába fordul (aki végül hét elkapással zárt, de az átlagos passzmélység az irányába 3-4 yard volt, így hiába az elkapások, haladni csak lassan tudtak). Végül eljutottak a Georgia red zone-jának közelébe, de itt megint megállt a tudomány, sőt az ígéretes drive egy blokkolt field goallal zárult. És akkor az egyik fontos dolog, amiről érdemes beszélni, hogy a Crimson Tide hatszor járt az ellenfél red zone-jában vagy annak közvetlen közelében, de egy kivétellel mindig csak field goallal (vagy blokkolttal) hagyta el a pályát. Nick Saban látványosan nem bízott a támadósorában, egy negyedik kísérletet sem vállalt be, még akkor sem, ha a távolság csak két-három yard volt adott esetben.

Ebben persze hatalmas szerepe van annak, hogy a két sztárelkapójára nem számíthatott, illetve joggal bízhatott ekkor még a védelmében is, de talán akkor is fel lehet róni az idős mesternek, hogy ezen a meccsen bizony nem tudott váratlant húzni. Meg lehet magyarázni, hogy nagyon nehezen működött a támadósor, nem volt kire rádobni a labdát, éles volt az ellenfél védelem, de hogy egy ilyen meccsen ahol valósággal centik, playek döntenek, egyszer sem próbálsz meg a mérleg nyelve lenni, azért minimum kérdőjeles.

És akkor itt a hosszú drive blokkolt mezőnygólja után fordult egy nagyot a mérkőzés képe. Alabama drive után ugyanis a Georgia feltette a találkozó első touchdownját. Ezt az NFL-ben tündöklő Dalvin Cook testvérének, James Cooknak a futása alapozta meg, aki talán az egyetlen elhibázott Alabama védekezést használta ki és nyargalt 67 yardot egészen az ellenfél red zone-jáig. Végül a drive-ot Zamir White futott hatpontosa zárta (ennél a playnél Jordan Davis is bejött blokkolni), aminek következtében nem csak a TD aszály szűnt meg, de a Georgia is először vezetett a meccsen.

 

A Crimson Tide azonban nem adta ilyen olcsón. Szinte azonnal, a következő drive-ban válaszolhatott volna, Young találta meg egy hosszú átadással Agiye Hallt, aki Williams kiesése miatt kerülhetett pályára, de ezúttal is field goalra kényszerültek. Ezúttal is egy negyedik és goalt (pontosabban két yardot) hagyva kihasználatlanul.

A támadók inkompetenciáját a védelem még egy utolsó rohammal igyekezett megmenteni. Will Andersonék ugyanis a következő Georgia drive-ból labdát szereztek az ellenfél red zone-jában. A remekül játszó Christian Harris érte utol Stetson Bennettet és ekkor egy elég vitatott jelenet következett. Ugyanis Bennett úgy tűnt eldobja a labdát még a szerelés előtt, ami az oldalvonal felé pattogott. Mindenki azt hitte a pályán is, hogy ez egy incomplete pass, de az arra szó szerint kóválygó Brian Branch ha már ott volt megfogta pont az oldalvonalon, mielőtt kilépett. Egyszerre két dolog nem volt egyértelmű. Egyrészt, hogy valóban fumble született (a pályán hozott döntés ez volt), másrészt hogy Branch lába még bent volt-e birtoklás előtt. Hosszú videózás után végül nem vonták vissza az ítéletet (meggyőződésem, ha a pályán bármelyiket máshogy ítélik meg, akkor az is stands).

 

Az eset kísértetiesen hasonlított Young meccs eleji játékához, így elég véleményes a labdaszerzés, de a pályán hozott ítélet döntött. Amit fontos kiemelni, hogy Stetson Bennett nagyot hibázott, mert ahelyett, hogy benyelt volna egy nagy sacket, belemenekült ebbe a hatalmas ostobaságba (ha nem fumble az ítélet, akkor alighanem intentional groundingot kellett volna ítélni).

Az Alabama offense így megkapta rögtön az esélyt, hogy megfordítsa a mérkőzést. Nagy szenvedés árán ezt egy harmadik kísérletre megdobott labdával sikerült is elérni, Young találta meg nyomás alatt Latut. Bryce Young zsenialítása ennél a playnél is kijött, meghosszabbította a játékot, végig a célpontjain tartotta a szemét és végül megtalálta a tight endjét. Nem ez volt élete meccse volt Youngnak, de ilyen nyomás alatt, a két messze legjobb elkapója nélkül, más valószínűleg félidőig elvesztette volna ezt a döntőt.

 

Az Alabama tehát átvette a vezetést és sokan ekkor már azt hihettük, hogy eldőlt a találkozó. A Georgia ismét lábon lőtte magát, sokadszorra bukik el nagyon fájdalmas helyzetben. Azonban a jelenlegi csapat nem így gondolta. Talán a találkozó két legmeggyőzőbb drive-ja következett szinte egymás után. Előbb egy pár kisebb passzal tarkított drive-ban Stetson Bennett találta meg Adonia Mitchellt egy 40 yardos touchdownnal. Ez egy brutálisan jól megdobott labda volt a részéről, amit egész meccsen alig vagy szinte nem is láttunk. Meg kell jegyezni, hogy offside volt az Alabama részéről, szóval kvázi tét nélkül ereszthette el a labdát, de ez nem feltétlen von le az érdemeiből semmit. A fiatal QB egyébként nem játszott jól, de tökéletesen megmutatja lelki erejét, hogy amikor nagyon kellett, akkor odatette magát, higgadt tudott maradni és hiba helyett megfordította a meccset.

 

Ezután a Bulldogs védelem rögtön leparancsolta az Alabamát, a támadók pedig a következő drive-ot már a földön tették meg. Az addig az egyetlen James Cook megiramodást leszámítva 30 yardot haladó futójáték ebben a támadásban Zamir White vezetésével eljutott a 19 yardosig, ahol az addig észrevehetetlen Brock Bowers kapta meg a labdát és szerzett könnyed touchdownt. Ebben a drive-ban Georgia támadófalat kell kiemelni, amely a már ez eldöntőben is remeklő Salyer vezetésével furcsa módon frissebbnek tűnt ellenfelénél.

 

Nehéz megmondani, hogy abban a lelki állapotban honnan rántotta elő ezt a két drive-ot a Georgia, de ezzel lényegében lezárta a meccset. Bowers TD-jével ugyanis nyolcpontosra nőtt a különbség két és fél perccel a vége előtt, az Alabama támadói pedig egész meccsen nem tudtak önerőből TD-t szerezni. Bryce Young ugyan dobott még egy picksixet, de úgy kellett volna gyorsan haladni, hogy nem voltak hosszú célpontjai már, így belekényszerítette magát egy rossz átadásba.

 

Összeségében a védelmek dominálták a találkozót, amit végül az döntött el, hogy a Bulldogs még egy Alabama momentum után sem omlott össze, sőt ekkor volt a legerősebb és tett fel két TD drive-ot. Sose tudjuk meg, hogy Jameson Williams sérülése nélkül hogyan alakul a találkozó, de a Georgia megérdemelten nyerte meg a találkozót, győzte le 2007 óta először mumusát, Kirby Smart először mesterét és lett bajnok.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!