Az NFL támadósémái

Sokat beszéltünk a szezonban és főleg a rájátszás alatt arról, melyik támadósornak mik a jellegzetességei, milyen sémát futtat, miket szeret és miket nem szeret csinálni. Most pedig megpróbálunk egy átfogó képet adni arról, milyen támadósémák is vannak az NFL-ben, azoknak mik az alapjai és mely csapatok adják vissza ezeket leginkább. 

*A cikk a támogatóink kérése és szavazata alapján készült. Ha Te is szeretnél beleszólni, milyen tartalmak kerüljenek ki az oldalra, legyél a 10 dolláros támogatónk a Patreonon. Ezzel egyébként részt vehetsz a havi flag focinkon és beszélgethetsz velünk és a többi támogatóval a Discord szerverünkön.*

Nagyon sokáig eléggé egysíkú lett volna az NFL támadósémáiról szóló cikk, ugyanis az összes csapat kvázi ugyanazt futtatta. Ezt sokan “pro style”-ként aposztrofálták, ahol kvázi minden snap under center indult, volt a pályán fullback, futásra alapoztak és abból play actionre, stb. A Pro Stlye kifejezést egyébként játékosmegfigyelésnél, irányító prospectek elemzésénél kissé vicces módon még mindig használják az elemzők (sokat mondják, hogy valaki nem ilyen vagy épp ilyen rendszerben játszott, miközben helytelenül leginkább arra használják, hogy kapott-e snapeket under center), miközben közel s távol nem vagyunk már ettől a rendszertől. De nem is ez a lényeg.

Chris Brown (nem az énekes, hanem a Smart Football atyja) írta közel 15 éve, hogy sok értelme nincs elemezni a profi rendszereket, mert az NFL-ben 80%-ban ugyanazt futtatja mindenki. Persze az NFL története során többféle rendszert, sémát kitaláltak már a lángész edzők, de a 2000-es évek elején leginkább arról volt szó a ligában, hogy ezekből a rendszerekből a csapatok beemeltek bizonyos dolgokat az offense-ükbe és egy ilyen vegyes dolgot kaptunk, nyilván jól összehangolt gépezetbe rendezve. És persze ez azóta is megvan, minden támadósor alkalmaz ezt-azt innen-onnan, de mostanra jobban elkülönültek azért a támadósorok egymástól, vagy legalábbis több jól behatárolható irányt meg tudunk állapítani – amik egyébként régebben kitalált rendszerekre építenek.

[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]

A változás nagyjából abban az időben kezdődött el egyébként, amikor a Patriots és Josh McDaniels a spread offense-re építette a támadósorát. Maguk a spread koncepciók nem voltak ismeretlenek az NFL-ben, de főleg nyilvánvaló passzhelyzetekben használták, nem az offense alapjaként. A 2007-es Patriots volt az első csapat, amely shotgunban állt fel a snapek többségében – egy évvel korábban 19% volt ez az arány a ligában. Ez pedig beindított egy kisebb forradalmat, vagy evolúciót, kinek hogy tetszik: 2011-re 41%-ra nőtt ez az arány, 2016-ra 68%-ra, idén pedig csak három csapat volt, ahol az under center játékok voltak többségben (emeli ki Steven Ruiz).

Úgyhogy a csapatok a fullbackeket lecserélték slot elkapókra és pár éven belül a legtöbb csapat átállt a spreadre. Az egyetemen azonban még mindig rengeteg jó, kreatív és működőképes séma, koncepció volt fellelhető, amit nem aknáztak ki az NFL-csapatok. Néhányan viszont rájöttek, hogy érdemes a college-ból meríteni. Egyrészt így jöttek be a zone readre épülő támadósorok és a futkározós irányítók is a ligába (lásd Robert Griffin és a Washington, Colin Kaepernick és a 49ers, vagy Chip Kelly és az Eagles).

Másrészt ott volt például Andy Reid, aki megkérte segédedzőjét, Brad Childresst, hogy nézzen meg egy csomó egyetemi meccset és hozzon neki koncepciókat, amiket beemelhet a playbookba, hogy ötvözze kicsit a profi és az egyetemi sémákat. A zone readek után bejöttek a run-pass-optionök, azaz az RPO-k is (amit meglovagolva az Eagles Super Bowlt nyert még Doug Pederson alatt), vagy a jet motionök, és igazából egy évtizeddel a Patriots újítása után a Chiefs indította be a következő evolúciót.

Korábban nem láttunk ilyen sematikus változatosságot az NFL-ben, mint manapság – vannak még, akik ragaszkodnak az old school rendszerekhez, vannak akik jól alkalmazkodtak és alakították át az eddigi rendszereiket, vannak akik teljesen átvették az új hullámot és vannak akik megint más rendszert hoztak az egyetemről. Így pedig külön sematikus ágak alakultak ki az NFL-en belül, amik elosztása egyre csak változik az új edzői kinevezésekkel, ahogy más főedzők alól kikerülnek új növendékek.

A Shanahan/McVay féle wide zone offense-ek

Kezdjük a legnépszerűbbel, ami viharosan terjed a ligában, a csapatok közel harmada ezt használja – nem véletlenül. Kyle Shanahan és Sean McVay is ezzel lett sikeres főedző és vitt be Jimmy Garoppolót meg Jared Goffot is Super Bowlba. Az egész rendszer Mike Shanahantől, Kyle apjától indult, és az említett két mesteren kívül még Gary Kubiakot említhetjük, mint korai adaptáló. Alóluk pedig rengeteg támadókoordinátor kapott már főedzői munkát, így a 49ers és a Rams mellett ilyen alapokat láthatunk a Bengalsnál, a Packersnél, a Brownsnál, a Jetsnél, a Seahawksnál és újonnan a Dolphinsnál, a Vikingsnál és valószínűleg a Broncosnál is.

via TheRinger

Az alapja az, hogy horizontálisan, tehát széltében megnyissa a védelmet a külső zónafutásokkal, hogy utána középen az üres területekre bepasszolja a labdát. Ismertetőjegye a sok under center játék, a sok külső zónafutás, a sok bootleg (azaz irányító általi kiforgás), a sok snap előtti motion és a gyakori összehúzott, tömörített felállás (condensed formation). Persze minden edző beleviszi a saját elképzeléseit a dolgokba, Shanahan és McVay rendszere is több dologban különbözik (például personnel), szóval nem lesz minden teljesen azonos, de ezek az alapok.

West Coast offense

A West Coast offense-t még Bill Walsh találta ki annak idején, az alapja pedig az, hogy horizontálisan, tehát széltében széthúzza a pályát, így nagyobb üres területeket kreál középen is, majd gyorsan az elkapók kezébe juttatja a labdát, hogy minél több elkapás utáni yardot termelhessenek. A futásokat nagyobb százalékban felváltják a gyors passzok, a futók és a tight endek is sok útvonalat futnak. Nagyon sok múlik az időzítésen, az irányítóknak pedig pontosaknak kell lenniük és nem késhetnek le a passzokról.

via ChiefsWire

Alapvetően a Shanahan féle rendszerek is ebből indultak, a passzjátékban nagy is a hasonlóság, de azért ez ott átalakult és inkább a futáson van a hangsúly a rendszer alapjaként, itt pedig a passzon. Egyik mai offense sem futtatja ezt teljes egészében, de például Andy Reid támadósora is innen eredeztethető, vagy Dallasban is hasonlóak az alapok, de náluk azért már jóval több a mélyebb útvonal, keresztező route-ok, amikkel egy új dimenziót nyitottak ebben az egészben, és a rövidebb játékokra felhúzódó védelmek mögé be tudják játszani a labdát. Talán a Payton féle Saints és a Gruden féle Raiders hasonlít a leginkább a klasszik West Coast offense-hez.

Air Raid offense

Az Air Raidről az NFL-ben egyből Kliff Kingsbury juthat eszünkbe, hiszen leginkább ő hozta ezt be az egyetemről, ahol jóval elterjedtebb. A profik közt nem is nagyon használják egyébként, és Kingsbury is sokat simult az NFL-ben használatosabb rendszerekhez. Alapötlete, hogy telerakja a pályát elkapókkal, és ezáltal nagyon passzközpontú séma, rengeteg a (gyors) passz és szinte kizárólag shotgunból indul a QB. Csak akkor futtatják a labdát, ha nagyon könnyű a box, és még ekkor is ott az opció a passzra (tehát sok az RPO) – a séma egyik ősatyja, Mike Leach híresen nem is gyakoroltatja a futójátékokat.

via ProStyleSpreadOffense

Klasszikus formájában nagyon gyors a tempó, sok a no huddle, ellenben kevés a játék a playbookban és inkább arra koncentrálnak, hogy ezt a kevesebb játékot minél tökéletesebben hajtsák végre, így akkor is működjön, ha a védelem tudja, mi következik (épp ezért nem működik annyira ez a profik közt). A WR-ek nagyrészt vertikális útvonalakat futnak, de megvan az opciójuk, hogy ha lyukat találnak a zónák közt, akkor megálljanak az útvonal közben és beüljenek az üres területre. Jellegzetessége még, hogy a támadófalemberek közt elég nagyok a rések.

Air Coryell offense

Míg a West Coast offense horizontálisan, addig az Air Coryell vertikálisan akarja széthúzni a pályát, így mélységében is arra készteti a védelmet, hogy az egész pályát levédje. Nagyban támaszkodik a mély (és középtávoli) passzokra, ahol a ritmus és az időzítés nagyon fontos, mindezt pedig power futásokkal egészíti ki. A hosszú passzok miatt értelemszerűen jóval alacsonyabb a passzpontosság, mint a WCO-ban, ellenben egy-egy játék jóval nagyobb haszonnal párosul. Ehhez az offense-hez viszont kellenek a tehetségesebb játékosok, egy erős karú irányító és jó elkapók. A védelem mozgásától függően az elkapók is alakítják az útvonalakat, így fontos az összhang a QB és a WR között, hogy ugyanazt lássák a pályán.Egy-egy játék során szokás touchdown-to-checkdownnak is nevezni az ilyen filozófiáz, tehát az első olvasás a hosszú passz, aztán ha az nem megy, akkor mehet a labda a checkdown opciónak. Szerintem ez egész jól körülírja a koncepciót.

via TheAthletic

Az NFL-ben jelenleg Bruce Arians és a Buccaneers használja ezt a rendszert, és majd Byron Leftwich fogja, ha főedzői állást kap. Scott Turner (Commanders OC) is innen hozta az alapokat édesapja révén, azonban ő már eléggé átalakította ezt, így a prototípusa ennek a rendszernek egyértelműen a Tampa Bay. Vagy ha másik klasszik példát akarunk hozni, akkor ilyen volt a Greatest Show on Turf is.

+1: Az Erhardt-Perkins rendszer

Az Erhardt-Perkins egy kicsit kakukktojás, ugyanis ez nem igazán egy támadóséma, inkább egy rendszer – lehet elsőre ezek szinonímának tűnnek, de nem teljesen azok. A fentiekkel ellentétben itt nem lehet igazán meghatározó jegyekre rámutatni, nem lehet mélyen gyökerező filozófiát mögé látni, nem egy filozófia körül összpontosul az offense. Ennek az alapja az, hogy nem útvonalakban gondolkodik, hanem koncepciókban, tehát nem specifikus szerepekhez társít bizonyos route-okat adott játék során, hanem mondjuk jobb és bal oldalra egy-egy koncepciót állít fel, és ezt lehet sokféle personnelből, felállásból futtatni. Itt nincs egy meghatározott stílus, hanem inkább koncepciók vannak.

via BigBlueView

Az alapkép erről a rendszerről az, hogy fizikális, előretörő futójátéka van, kissé futásközpontú, ami megalapozza a play actiont, emellett pedig főleg gyors és rövid passzokkal operál. Ez az alapkép, de ez elég rugalmas tud lenni, hiszen nem egy sémáról, hanem egy rendszerről van szó. Az is jellegzetessége, hogy motion helyett shifteket látunk a snap előtt, így tudatják inkább a QB-val, mit játszik a védelem. Az itt is megvan, hogy az irányító vállára nagy terhet raknak és az elkapók is alakítják az útvonalaikat a védelmi hívásnak megfelelően, tehát fontos az összhang.

Ha erre a rendszerre gondolunk, akkor először a Patriots juthat eszünkbe, egyrészt Ron Erhardt és Ray Perkins is New Englandben dolgoztak a rendszer kitalálásakor (még a ’70-es években), másrészt a Josh McDaniels, Tom Brady féle offense-nek is ez volt az alapja. Így nyilván ez lesz majd Las Vegasban is idéntől, Frank Reich is elsősorban ezt használja Indianapolisban, de Brian Daboll is ezen a rendszeren szocializálódott (habár az ő rendszere átalakult egy spreadre hajazóbb sémává).

Felhasznált források:

TheRinger
SmartFootball
FantasyData
DraftBlaster
WriteForCarolifornia

[/ppp_patron_only]