Connect with us

Minden ami NFL

Ez nem a Wilsonok éve – Russ és Zach kálváriája

Ha Wilsonnak hívják az irányítód, akkor idén nem lehetsz valami elégedett. Denverben a világ minden pickjéért és pénzéért megszerzett Russ, New Yorkban a tavaly 1/2-re kiválasztott, jövő nagy reménységeként aposztrofált Zach szenved nagyon durván. De miért van ez így? És van kiút?

Russell Wilson

A Broncos abban a reményben hozta el Russell Wilsont Seattle-ből, hogy csak egy irányítóra van minimum a rájátszástól, de akár nagyobb álmoktól is. Nos, ez lehet hogy így volt, az viszont elég egyértelmű lett idén, hogy ez az irányító nem Russell Wilson. A Broncos támadósora borzasztó és nézhetetlen idén, tökutolsó szerzett pontokban, EPA-ben pedig a 30. helyre elég – bőven rosszabb mint tavaly Lockkal és Bridgewaterrel. És igen, ez az arcpirító teljesítmény részben köszönhető a héten kirúgott Nathaniel Hackettnek és a sérülésekkel bajlódó támadófalnak is, de a legnagyobb probléma akkor is az irányító.

Mi a baj Russell Wilsonnal?

Nem is tudom hol kezdjem, hogy mi a baj Wilsonnal. Kezdjük talán ott, amit nyáron is kiemeltem, hogy nem lát a pálya közepére, egyszerűen túl alacsony hozzá, így pedig a védelmek szabadabban hagyhatják ezeket a területeket és a szélekre koncentrálhatnak. Ez nyilvánvaló gyengesége Russnak, azonban ez eddig is így volt, mégis folyamatosan top10 szinten játszott mondjuk a tavalyi szezon előtt, szóval ez nem lehet a szörnyű játékának az oka.

Hogyan fog kinézni Wilsonnal a Broncos támadósora?

Eggyel közelebb kerülünk a megoldáshoz azzal, ha észrevesszük, hogy 34 éves korára megkopott már a sebessége, az atletikussága. A fénykorához képest ez a legnagyobb probléma, hiszen talán a valaha volt legjobb struktúrán kívüli irányító volt annak idején, most pedig kifejezetten gyenge benne. A rendszeren belüli és egyéb hiányosságait kompenzálni tudta ezzel, és ha voltak is negatív játékai rossz olvasásokból vagy bármiből (mert voltak), akkor utána előhúzott egy szuper játékot a kalapból és feledtette a korábbi (nem olyan látványos) hibáit.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Most azonban ez az elem kiveszett a játékából, hiszen ha meg is próbál megiramodni, elindul kifelé a zsebből, hátha sikerül valami nagyot alkotni, akkor ezt a korábbiakhoz képest lassabb léptekkel teszi és nem sikerül kreálnia valamit a semmiből. Rengetegszer előfordult idén, hogy az első olvasása után ha jött a nyomás, akkor levitte a tekintetét a pass rushra, próbált kimenekülni, de vagy nem tudott, vagy ha igen, akkor is lassabban, és nem jöttek a nagy játékok belőle. Ez nem csak idei dolog, már látszott az utóbbi két évben is, hogy lassul, de most durvábban kijött. És ez egy olyan dolog, hogy a jövőben nem lesz jobb, hacsak nincs valakinek egy futurisztikus időgépe, ami visszafordítja az idő kerekét Wilsonnál.

És ha ez nincs meg, akkor jobban előtérbe kerülnek a hiányosságai. Például hogy nem olvas valami jól. Mármint nem könyvet (illetve ki tudja?), hanem védelmeket és passzkoncepciókat. Vannak tök jól felrajzolt játékok ebben az offense-ben, egyik oldalra emberezést, másikra zónázást megverő kombinációkkal, vagy egyik oldalra MOFO (Middle Of the Field Open), másik oldalra MOFC (Middle Of the Field Closed) védelmet támadó játékkal, de gyakran épp a másik felé néz Wilson, mint azt a védelem felállásából következtetni kellene. Sokszor tényleg érthetetlen, hogy mire is gondol, és nem is tudom hová tenni ezt az egészet. És persze ez sem teljesen új dolog, de mintha most sokkal nagyobb mértéket öltene, mint korábban. Mintha nem tudná, hogyan kell irányítót játszani vagy nem tudom.

Wilson mégis mit csinál? 🤷 Plusz nézhetőségi toplista és frissített irányító polcok

Pedig ő irányító szeretne lenni, nem is akármilyen. Mivel tudja, hogy eltűnőben van az atletikussága, így a zsebből szeretne játszani, és minél többet szeretne passzolni – lásd Let Russ Cook kampány. De érdemes megjegyezni, hogy nem mindenkinek fekszik a sok passzos játék, és Wilson is ilyen. Hiszen a sok passz azzal jár, hogy sok rövid passzos koncepciót kellene végrehajtani shotgunból, ami egyáltalán nem az ő játéka, egyszerűen nem jó ebben. Wilson egyféle offense-t képes futtatni, amit korábban Seattle-ben is, ezért hajazott mindegyik támadókoordinátorral ugyanarra az egész. De ez neki nem tetszett, MVP szavazatokat akart, ő akart lenni a csúcs, ki akarta bővíteni a repertoárját. Csakhogy ez nem sült el valami jól.

Van kiút?

Ha van kiút, azt elég nehezen látni jelenleg. Persze az edzőcserében valamennyire lehet reménykedni, bár én a látottak alapján ezt nem tenném. Ha a Broncos továbbra is próbálkozik vele (ami a pénzügyeket nézve valószínű), akkor a legjobb út talán az lehet, hogy megpróbálnak visszaállni a régi Wilson féle támadósorra, több under center futással (a shotgun rövid passzok helyett), majd abból play action passzokkal dobálni a mélyeket. Erre Brian Schottenheimer lehet a jelölt, csak hát az a helyzet, hogy Wilson gyakorlatilag kiutálta őt Seattle-ből és nem akart abban az offense-ben tevékenykedni, és nem tudom mennyire feltételezhetjük, hogy majd most újra megpróbálja.

De még ha mindez össze is jönne és valamennyit sikerülne javítani Wilsonon, azt nem gondolom, hogy vissza tud térni a top irányítók közé, hiszen ami igazán naggyá tette (struktúrán kívüli improvizáció), az már elveszett a játékából. És az is jó kérdés, hogy a csapattársak mennyire akarnak Wilsonnal játszani, hiszen látható volt a frusztráltságuk az irányítóval, elég csak a Rams elleni találkozót megnézni, ahol Courtland Sutton kisgyerek módjára toporzékolt, Dalton Risner pedig lökdösődésbe keveredett a csereirányító Brett Rypiennel, aki kiállt Wilson mellett, hogy miért nem segítette fel senki a sack után (amibe egyébként ő futott bele idő előtt).

Az amúgy sem egyszerű helyzetet pedig bonyolítja, hogy sok választása nincs a Broncosnak Wilson kapcsán. Ha idén ki akarnák vágni, akkor 107 millió dollár halott pénzt kellene utána elkönyvelni (két évre leosztva), miközben az eddigi rekord 40 millió. A probléma az, hogy jövőre sem lesz sokkal jobb a helyzet, hiszen akkor 85 millió halott pénzt kell elkönyvelni két évre leosztva. És még mindig lehet, hogy az előbbi a jobb megoldás, letépni a ragtapaszt és két évig szívni, mint megpróbálkozni még egy évet és ha nem megy (amire jó esély van), akkor onnantól kezdve két évig szívni.

Így tehát hacsak nem lesz valami hihetetlen fordulat a sztoriban, ez lesz minden idők legrosszabb cseréje.

Zach Wilson

A Jets pedig azzal a reménnyel választotta ki a 2021-es drafton Zach Wilsont, hogy kijön a benne rejlő potenciál és ő lesz az az irányító, aki felvirágoztatja a franchise-t. Az viszont gyorsan egyértelművé vált, hogy nem ő lesz ez a megváltó. Egy-két fellángoláson kívül semmit sem tudott mutatni, és sokat elmond a játékáról, hogy Mike White-tal sokkal jobban működik a Jets támadósora, vagy hogy a csapat szurkolói vastapssal fogadták a Wilson helyére beálló korábbi CFL-irányító Chris Strevelert.

Mi a baj Zach Wilsonnal?

Zach Wilson esete nem túl bonyolult, hiszen ő sosem volt jó irányító és inkább egy átfogóbb draft körüli dilemmát hoz magával.

Mostanság az az egyik gondolkodásmód, hogy a következő Mahomest, Allent, tehát az űrlény irányítót kell megtalálni, mert akkor lehetsz hosszú távon fenntartható topcsapat, akkor a legkönnyebb a dolgod a csapatépítéssel. Ez így egyébként igaz meg rendben is van, a probléma ugye ezzel az egésszel az, hogy rendkívül ritka, hogy ilyet találsz, hiszen nem teremnek minden bokorban. Ha pedig ez a gondolkodásmódod, ilyen irányítót szeretnél találni, akkor bizony kockázatosabb játékosokat fogsz választani, hiszen készen meg aztán végképp nincsenek ilyen QB-k az egyetemen.

Szóval ha Mahomest meg Allent akarsz, akkor olyan irányítókat fogsz választani, mint Zach Wilson vagy Trey Lance. Hiszen Mahomes és Allen is ilyen volt annak idején. Vannak hihetetlen extra tulajdonságaik, ezáltal magas a potenciáljuk, de nagyon nyersek még és nem tudod, hogy sikerül-e kihozni belőlük az állatot. Óriásit szakíthatsz velük, de bennük magasabb a bust faktor is, mert ha nem fejlődnek a játék más elemeiben drasztikusan, akkor sosem lesz belőlük Mahomes vagy Allen. És bőven benne volt Wilsonnál is, hogy sosem lesz belőle top irányító. Magas volt a plafonja, de alacsony a padlója.

A jövő sztárjai – Zach Wilson

Ismerős ez a scouting report? Baromi erős karja van, bármit megdob beleállás nélkül is, kellően atletikus, kreatív karja van különböző szögeket használva, gunslinger a mentalitása, kiváló struktúrán kívül, ellenben azon belül már kérdőjelesebb a helyzet, nem kellett sokat olvasnia, nem egy profi rendszerben játszott, elég rossz a lábmunkája, nem áll bele a dobásokba, nem ad fel egy játékot sem, ami negatív playekhez vezet. Ez volt Zach Wilson. És ez volt Patrick Mahomes is.

Ne feledjük, Mahomes is egy projekt játékos volt, akinek kapcsán rengeteg volt a kérdőjel, a lábmunkája például még Wilsonnál is rosszabb volt. Nem véletlen volt Mahomes a konszenzus boardon a 30. helyen (nálunk a 32.-en). De Josh Allenhez is hasonlíthatjuk bizonyos szempontokból, ő is kis suliból jött, gyenge ellenfelek ellen és sokkal több hibája volt mint Wilsonnak. Allen a 27. volt a konszenzus boardon (nálam a 10.).

Persze nem volt Mahomes és Wilson ugyanaz a prospect, de azért elég nagy volt a hasonlóság, ha egy típusba akarjuk beszuszakolni a játékosokat, akkor ők ketten fixen ugyanabban voltak. Aki sokra tartotta Mahomest, az sokra tartotta Wilsont is, viszont aki nem szerette Wilsont, az Mahomest sem szerette korábban prospectként.

A jövő sztárjai – Patrick Mahomes

A gondolkodás az ilyen típusú QB-k mögött az, hogy az erős kar, az atletikusság, az improvizációs képesség azok a dolgok, amik egy jó irányítóból elitet tudnak csinálni. Ezek pedig nem tanítható tulajdonságok, tehát ez vagy megvan valakiben már a draftra jövetelkor, vagy sosem lesz. Azonban mielőtt valaki elitté válna, előbb jó irányító kell hogy legyen, amihez kellenek “alap” tudások, mint jó olvasás, zsebérzet, gyors gondolkodás, rendszeren belüli játék és hasonlók. Ezek elsajátíthatóbb dolgok, és azért keresed az extra képességeket, mert reméled hogy ezeket majd megtanítod neki és kihozod belőle az állatot. Azonban benne van a pakliban, hogy ezt sosem tudod megtenni, mert nem elég jó mondjuk a munkamorálja vagy bármi egyéb indok miatt, és akkor lesz egy nagy bustod. Mahomes képes volt mindenben magas szintre emelkedni, Wilson azonban egyáltalán nem, így megbukott.

Épp ezért nem szabad úgy tekinteni a draftsorrendre, mint a jövőbeli teljesítménynek egy pontos jóslatára. A draftolás a plafon és a padló súlyozásáról (is) szól. Wilson padlója ugyan elég alacsonyan volt, a plafonja viszont nagyon magasan (még akkor is, ha talán kicsit túl is lett fújva a dolog), nála egyszerűen a padló lett a kimenetel – vagy beesett a pincébe. De ez mindig is benne volt a lehetséges kimenetelekben.

Lehetett volna keresni egy magasabb padlójú, de alacsony plafonnal rendelkező játékost, mint mondjuk Mac Jonest, akiről tudtuk, hogy sosem lesz egy szupersztár irányító, belőle jó esetben lehet egy Kirk Cousins szintű QB. Ezt a szintet jobb eséllyel eléri, mint Wilson Mahomesét, de ha az a célod, hogy egy transzcendens irányítót szerezz, akivel a karrierje végéig contender leszel, bármilyen csapatot is raksz köré, akkor ezt a kockázatot kell vállalnod, amibe a Jets most belefutott.

Van kiút?

Lehet bízni abban, hogy Josh Allenhez hasonlóan a harmadik évére ugrásszerű fejlődésen megy át, de nem érdemes. Egyrészt azért, mert Allennél azért látszott a fejlődés második évére is, még ha közel sem akkora, mint a harmadikra, azonban Wilson semmiben sem lett jobb mint újoncként, sőt talán rosszabb is lett. Másrészt Allenben egyértelműen ott volt a munkamorál, az elkötelezettség, minden ami kell egy franchise irányítótól. Amennyit kívülről látunk Wilsonból, és ami lejön a csapattársak reakcióiból, benne egyáltalán nincs meg a kellő hozzáállás. Allent már fiatalon is imádták a csapattársai és edzői is, mindeközben Wilsont láthatóan ki nem állhatják a társai, ez idén abszolút kiütközött. Így pedig gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartom, hogy belőle még jó irányító legyen az NFL-ben.

A Jets szabadulni fog tőle tavasszal, de valaki biztos bepróbálkozik majd vele minimum csereként vagy versenyeztetve, mert az NFL ilyen, az edzők elhiszik, hogy ők majd kihozzák a tehetségéből a maximumot, de ne fogadjunk rá még csak kis tétben sem, hogy ez bekövetkezik.

[/ppp_patron_only]

7 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
7 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ducksfan
ducksfan
2022-12-28 08:32

Ha Russell esetében ezek a hiányosságok ennyire láthatóak voltak, akkor 1) miért cseréltek érte? Lett volna egy újabb gyenge szezon idén és Pick újonc QB-ra. 2) miért lelkesedett nagyjából mindenki, hogy végre elit (de minimum Top10) QB került Denverbe?
Persze utólag könnyű okosnak lenni, de a Seahawks offense sem hasított Wilson utolsó éveiben plusz a defensek is változtattak, plusz mobilis irányítónak meg már öreg.
Nem pont ide, de kb. ez vár az összes rohangálós QB-ra 30+ felett.

katonadani
Reply to  ducksfan
2022-12-28 08:34

ugyan voltak aggasztó jelek Wilson körül, és azért elég sok olyan vélemény volt, hogy jó eséllyel nem lesz már elit (ezt én is így gondoltam), de még a legpesszimistábbak sem gondolták, hogy ennyire szar lesz.

d zoli
d zoli
2022-12-28 07:42

Ó Dani… Sokszor beszéltünk arról, hogy szerintem a fej a legfontosabb. Sok mentális összetevő többet számít mint a karerő vagy a láb. Te itt most említetted az olvasást, a munkamorált (Kyler Murray helló), leadershipet. Hogy állsz most a karerő témával?

katonadani
Reply to  d zoli
2022-12-28 08:39

ugyanúgy mint eddig, nem változott semmi. A karerő nagyon fontos, hogy top irányító lehess. Ha ez hiányzik, sok mindenre nem vagy képes, nem tudsz igazán extrát nyújtani, amivel a hátadra veszed a csapatot. Sokkal-sokkal kisebb a hibázási lehetőséged. Ha gyenge a karod, akkor mindent tökéletesen kell csinálnod, mindenki előtt kell járnod pár lépéssel fejben, ami gyakorlatilag lehetetlen. Ha erős a karod, akkor ha egy fél ütemmel lemaradsz, az nem probléma, mert kompenzálod azzal, hogy gyorsabban odaér a labdád az elkapóhoz.

És persze a karerő nem minden, ezt sosem állítottam. Ha csak egy erős karod van, sosem leszel jó irányító. Kell sok minden más is. De ez is egy fontos dolog.

d zoli
d zoli
Reply to  katonadani
2022-12-29 09:22

Dani. Az is fontos. Persze.

Csináljuk így:
Van egy qb. 10 évre szeretnéd franchise játékosnak. Mindent félretéve ezek a tulajdonságai:
1 olvasás-döntéshozatal
2 work ethic
3 clutch-nyomás állóság
4 leadership
5 mechanika (az is fej és gyakorlás)
6 availability (nem tartóztatták le ittas vezetését, slideol, lemegy ha jön az ütés, betartja a diétát, nem motorozik sisak nélkül, nem sérül meg, mert mezítláb streetballozik aszfalton stb. Mondjuk 70% fej és 30% test meg szerencse)
7 karerő.

A játékos minden képessége liga 16. Ebből 5 van amit fölhúzhatsz liga top 3 rá és egy amit liga 8. Ra. Mit teszel?

Fetyke
Fetyke
2022-12-28 10:35

Karácsony van! Így mindenben egyetértek amit Dani a cikkben leírt! Nem tudom, hogy volt e már ilyen valaha? :D

Chicago Medvek Bajnok Csapata
Chicago Medvek Bajnok Csapata
2022-12-29 09:03

Igazából tök jól tette a Broncos hogy cserélt egy top vagy annak gondolt irányítóért. Ahol hibáztak az ahogy le kötötték több évre anélkül hogy egy meccsen is pályára lépett volna a csapatban. Most sokkal egyszerűbb lenne ott hagyni a projektet. Jobban át kellene gondolni a szerződéseket főleg az ekkorát nem csak mások hülyeségét másolni. Ha van eszük máshol akkor Lamar sem fog teljesen garantált szerződést kapni és a Brownson is nevetni fogunk érzésem szerint pár év múlva hogy hogy lehettek ennyire hülyék.

7
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x