A Raiders megmentette és felvirágoztatta a tight end Darren Waller karrierjét, azonban már tavaly is lehetett hallani olyan hangokat, hogy elcserélnék a támadót, amire végül idén márciusban sor is került, amikor a Giants egy harmadik kör végi cetlit küldött a Raidersnek. A tight end a héten visszatért Las Vegasba az alapítványa egyik rendezvényére, ahol arról beszélt, hogy nem lepte meg igazán, amikor elcserélték.
“Nem sokkolt igazán. Hallottam dolgokat előtte. Az év több pontján is hallottam, hogy lehet lecserélnek, lehet nem. Szóval maga a csere nem sokkolt, de azt nem vártam, hogy a Giantshez kerülök.”
– mondta a Las Vegas Review-Journalnak.
A korábban alkohol- és drogproblémákkal küzdő Waller 2019-ben és 2020-ban a liga egyik legtöbbet termelő tight endje volt, hiszen mindkét évben átlépte az 1100 yardos határt. Az utóbbi két szezonban azonban sérülésekkel küzdött és csak 20 meccsen lépett pályára, tavaly mindössze 388 yard és 3 TD került a neve mellé. A Giantsnél azt remélik, hogy 30 évesen még van a tankjában annyi, hogy a támadósor első számú fegyvere lehessen.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások