Miközben a Patriots a legesélyesebb DeAndre Hopkins leigazolására, olyan hírek is felröppentek, hogy ebben az esetben DeVante Parker kerülhet lapátra. Ennek épp az ellenkezője valósult meg, ugyanis a Patriots hosszabbított az elkapóval három évre maximum $33 millióért, amiből $14 millió garantált.
Az érdemes megjegyezni, hogy JuJu Smith-Schuster is három évre maximum $33 milliót kapott a holtszezonban, ami végül csak egy $25,5 milliós szerződés volt ösztönzőkkel, szóval vélhetően Parker szerződése is ehhez állhat közelebb a valóságban. Egyébként mindössze ők ketten állnak szerződés alatt a csapattal az idei évet követően is az elkapók közt, már akik nem újonc szerződéssel rendelkeznek.
A nagy kérdés persze az, hogy ez hogyan befolyásolja Hopkins helyzetét. Egyrészt hasonló skill settel rendelkeznek, ami csökkentheti a szabadügynök WR leigazolásának esélyét, másrészt viszont vélhetően a hosszabbítással felszabadul egy kis összeg a fizetési plafon alatt, így több pénz maradhat Hopkinsra. És ugyan hasonlóak a képességeik, ettől még elférnek egymás mellett a pályán.
Parkert a 2015-ös draft első körében választotta ki a Dolphins, majd tavaly került egy csere keretében New Englandbe. Eddigi karrierjében 106 meccsen 5266 yard jött össze neki, tavaly 539 yardot és 3 TD-t regisztrált a Patriots színeiben – csak egy 80-nál több yardos mérkőzése volt és kihagyott négy meccset. Elszakadni nem igazán tud, viszont a kezei még mindig nagyon jók, hogy védővel a nyakán is le tudjon húzni labdákat.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow kérdőjeles besorolást kapott, van esély, hogy játsszon a héten
- Justin Fields úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező lenne
- A kiemelt párharcok fordulója következik az egyetemi foci negyedik játékhetén
- Sérülésjelentés a 3. forduló előtt
- Hosszabbított Shanahannel és Lynch-csel a 49ers
- FK! Preview #3
- Vasárnap jön az ELF döntője!
- BREAKING: Gardner Minshew kezd a Coltsban!
- 2000 yard, 23 sack és a többi – ki dönt idén rekordot?
- Tua Tagovailoa a Super Bowl-győztes edzők réme
- McCaffrey közelít az egymás utáni meccseken összehozott TD-rekordhoz
- Itt nem volt kérdés
- A Patriots és a Texans fiatal cornere is komolyabban megsérült
- Andy Dalton kezd a Panthersben a hétvégén!
- Trevon Diggs az egész szezonra kidőlt
Legutóbbi hozzászólások