A tight end Marcedes Lewis egy hónapja töltötte be a 39. születésnapját, de még mindig nem gondolkozik a visszavonuláson. Sőt állítása szerint több csapat is érdeklődik iránta, és bár egyet sem nevezett meg, a Jets eléggé adja magát.
Lewist a 2006-os (!) draft első körében választotta ki a Jaguars. Egészen a 2017-es szezon végéig szolgálta a csapatot, pályafutása csúcsán Pro Bowl szinten teljesített, 2010-ben 58 elkapásból 700 yardot és 10 TD-t szerzett. Ezt követően fokozatosan visszaesett a teljesítménye, 2014-től kezdve egyetlen idényben sem lépte át a 350 elkapott yardos határt, leginkább blokkoló feladatokat látott el, abban viszont kiváló.
2018-ban távozott Jacksonville-ből, majd aláírt a Packershöz, ahol az elmúlt öt évet töltötte. Tavaly mindössze hat elkapása volt 66 yardért és két TD-ért, túl sok már nincs a tankjában, de blokkolóként és mentorként még lehet hozzáadott értéke, ráadásul a Jetsben újra együtt dolgozhatna a nagy barát Aaron Rodgersszel, illetve a korábbi koordinátorával Nathaniel Hackettel.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások