A Ravens tavaly hihetetlen mélységekben volt, ami az elkapók általi yardtermelést illeti, hiszen mindössze 1517 egységet kapirgáltak össze a WR-ek, ami a legrosszabb volt a ligában. A legjobb elkapójuk Demarcus Robinson volt 458 yarddal, majd Devin Duvernay következett 407-tel, majd Rashod Bateman 285-tel. Nem volt ennél rosszabb WR-szoba a ligában 2022-ben, úgyhogy a csapat feltett szándéka volt, hogy megerősítse ezt az egységet. A várakozások szerint sikerült is, sőt akár történelmet is írhat az egység.
A Ravens lehet ugyanis az első csapat a történelemben, ahol öt első körös WR is kap el labdát – világít rá az ESPN. Ha ez esetleg nem is jönne össze, a négy első körös WR-re elég jó esély van, amire eddig mindössze a 2005-ös Lions volt képes.
A 2021-es első körös Bateman visszatér sérüléséből, és amikor pályán volt tavaly, akkor nem játszott egyébként rosszul. Mellé érkezett az idei draft első körében Zay Flowers, illetve a piacról a 2014-es első körös Odell Beckham. Ők alkotják a kezdőt, ha mindenki egészséges, így csak akkor fordulhat elő, hogy valamelyikük nem szerez elkapást, ha súlyos sérülést szenvednek az első forduló előtt. A 2015-ös első körös Nelson Agholornak is bérelt helye van a keretben negyedik számú WR-ként, tehát hacsak sérülés meg nem gátolja, neki is lesz elkapása.
Ezzel a rekordbeállítás meglenne, a rekorddöntéshez pedig arra lenne szükség, hogy a nyáron igazolt Laqoun Treadwell keretet fogjon és legalább egyszer elkapjon egy labdát. Ez már egyáltalán nem biztos, hiszen öt év alatt a Ravens a hetedik csapata, és tavaly is mindössze 6 elkapás jött össze neki a Seahawks színeiben. Ő leginkább Tylan Wallace-szal és James Prochéval küzd a keretben maradásért.
Mindez persze még nem jelenti feltétlen azt, hogy jó is lesz a Ravens WR-egysége, de arra azért elég jó esély van, hogy jelentősen fognak javulni a tavalyi évhez képest – ezt ötvözve az új támadókoordinátor Todd Monken passzorientáltabb rendszerével pedig statisztikailag is jobban mutathatnak majd az eddigieknél.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ja’Marr Chase: Üresen vagyok. Mindig kib*szott üresen vagyok
- Touchdown Week4 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Akár már a héten is visszatérhet Jonathan Taylor, Cooper Kupp és Von Miller is
- Ridder és Burrow is marad a kezdőben
- Megsérült Armstead, Freiermuth, a Colts CB-je és az Eagles falembere is
- Sima Seahawks győzelem a botrányos Giants ellen
- Pickett megúszta a komolyabb sérülést, de lehet a héten nem látjuk a pályán
- Hosszabb időre elvesztette két sztárját a Patriots védelme
- Triple Coverage #488 – A hét meccsei, nyertesei és vesztesei
- Matthew Stafford még 35 évesen is egy állat
- A Vikings nem akarja elcserélni Kirk Cousinst, nincs érdeklődés Jonathan Taylor iránt
- Véget ért a Bills elit cornerének idénye
- A Panthers elkapót akar szerezni a trade határidő előtt
- A Bears eladná Claypoolt, egy 5. vagy 6. körös picket kér érte
- Veretlen maradt az Eagles, alázott a Cowboys, simán nyert a Texans, a Titans és a Jaguars is
Legutóbbi hozzászólások