Connect with us

Hír

Rodgers szerint a Jetsnél lehet a jövő legjobb cornere és elkapója

Aaron Rodgers eddig imádja a New Yorkban töltött idejét. Élvezi az edzéseket, nagyra tartja a csapattársakat, minden ami kell. Most épp két fiatal tehetségről ejtett szót, akik berobbantak tavaly újoncként. A jövőbeli Hall of Famer irányító szerint Sauce Gardner és Garrett Wilson akár a posztjuk legjobbjai is lehetnek a közeljövőben.

“Nálunk játszik a jövő NFL-jének talán legjobb cornerbackje és legjobb elkapója. Simán benne van a lehetőség ebben a két srácban. Talán még nem idén – még mindig úgy gondolom, hogy Davante (Adams) külön ligát képvisel –, de ez a két srác rendkívül tehetséges.”

– mondta Rodgers a New York Postnak.

A Jetsnek elég jól sikerült a tavalyi első körös draftja. A negyedik választásra érkezett Gardner, majd a tízedikre Wilson, akik elvitték az Év Újonc Védőjének és Támadójának járó elismeréseket. Sauce ráadásul első csapatos All-Pro is lett 20 leütött labdájának is köszönhetően. Wilson a borzasztó QB-sora ellenére is feltett 1103 yardot a táblára, Rodgersszel a volánnál pedig még nagyobb dolgokat várhatunk tőle.

És mivel egymás ellen nyomják az edzéseken, így egymástól is tudnak tanulni, erről is beszélt Rodgers.

“Úgy tudunk a következő lépcsőfokra érni, ha beszélünk arról, ami a legnagyobb nehézséget okozza. Garrett is elmondja, mi okoz neki nehézséget Sauce ellen és fordítva. Jókat küzdenek egymással, és jól is kommunikálnak utána.”

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!