Ahogy szinte mindenki várta / sejtette, a “nevezzük ki Matt Patriciát a támadósor élére” próbálkozás megbukott New Englandben. Bill Belichick gyakorlatilag bárkit kinevezhetett volna – hiszen az ő hívó szavára kevesen mondanak nemet –, ő mégis egy ismerős arcot választott, még ha semmiféle képesítése nem is volt a posztra. Idén természetesen jött a váltás, azonban most sem tágított az ismerős arcok mellől, de most legalább egy értelmes embert talált Bill O’Brien személyében. Az nyilvánvaló, hogy jobb lesz a támadósor a Patriotsnál a tavalyihoz képest (alacsony a mérce), de pontosan mit is hoz O’Brien a csapat offense-ébe?
Hol ment félre?
Tavaly hatalmas öngól volt a Patricia-Judge kísérlet támadóoldalon, a Patriots 24. helyen végzett EPA és DVOA alapján is a ligában. Az elgondolás az volt, hogy változtatnak a támadórendszeren és behozzák a Shanahan-McVay-LaFleur trió által népszerűsített wide zone szisztémát, hiszen láttuk a korábbi években, hogy ez közepes/gyenge irányítókkal is nagyon jól tudott muzsikálni.
Két bökkenő volt ebben a sztoriban. Egyrészt hogy Patriciáék soha nem rajzoltak még fel egy támadórendszert, nem hogy betanítsák azt A-tól Z-ig, így ugyan nagy vonalakban hasonlított a wide zone rendszerekre a dolog, nem meglepő módon a részletek teljesen hiányoztak.
A Patriots 3,3 yardot átlagolt a földön wide zone játékok során, ami a 29. volt a ligában, EPA alapon pedig csak a Giants volt rosszabb náluk. Szerencséjükre szezon közben azért belátták, hogy hülyeség az egész és visszaálltak egy gap sémára, amivel a futójáték jobb lett, de azért így is csak a középmezőnyre volt elég (15. EPA alapon).
Másrészt pedig amúgy is le voltak maradva vagy két évvel, hiszen a wide zone mesterek már bőven fejlesztgettek a rendszerükön és mivel a védelmek egyre jobban fel tudták velük venni a harcot, így elkezdtek távolodni a jól bevált szélső futás, QB bootleg stb. játékoktól. És Patricia ugyebár még ezeket a játékokat sem tudta jól futtatni, a playhívások borzasztóak voltak, nem tudtak egymásra építeni játékokat, nem volt kohézió az egész támadósorban, úgy ahogy volt egy össze-vissza katasztrófa volt az egész.
Talán a legrosszabb az egészben, hogy Mac Jones fejlődésének is gátat szabtak ezzel, aki nem hogy előre lépett volna második szezonjára, de jelentőset ugrott hátra. Elment az önbizalma, láthatóan nem értett egyet a támadósor irányával, ezért külső segítséget is kért, amivel alaposan magára haragította Bill Belichicket. A pályán sem találta a helyét a zsebben, nem találta meg még azokat az üres elkapókat sem, amik néhanapján fel voltak rajzolva a playdesign miatt a dropbackje végére érve.
És akkor most belép Bill O’Brien
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
O’Brienről a közvélemény elég negatív, hiszen nagyon csúnyán végződött a houstoni pályafutása, azóta pedig nem edzősködött a profiknál, csak az egyetemen, amit ugyebár kevesebben követnek. De az NFL-ben sem azzal volt probléma, hogy milyen támadóguru, hanem hogy sokat akart a szarka, general manager is akart lenni egyben, ezt pedig nem bírta a farka és leépítette maga körül a keretet.
Szóval a megítélése nem valami fair, és ha nem is egy kifejezetten jó vagy top közeli támadókoordinátor, de teljesen korrekt, vállalható – ami tavaly nem volt elmondható New Englandben. Azt a minimum elvárást, hogy nézzen ki normálisan a támadósor, hasonlítson egy profi csapatra a Patriots, mindenképp hozni fogja majd.
Melyik O’Brient kapjuk? Hogyan nézhet ki a támadósora?
Nem a legegyszerűbb választ adni erre a kérdésre, hiszen (minimum) kétféle O’Brient is megismerhettünk az elmúlt 10+ évben. Belichick melyik verziót akarja látni? A Brady érás offense-t kapjuk vagy az Alabamán látottat? Vagy a kettő ötvözetét?
Az Alabamáról azt kell tudni ebben a tekintetben (via Ollie Conolly), hogy az egyetemi liga talán legjobb programjaként értelemszerűen rendre vitték el a koordinátorokat Nick Saban alól. Ő ennek kivédésére azt találta ki, hogy összerak(at Steve Sarkisiannel) egy támadó oldali playbookot, és aki oda akar menni edzeni, annak bizony nagyrészt ezt kell használnia és vinnie kell tovább a felülről jövő filozófiát. Persze az új OC-nek is van beleszólása és alakíthatja a saját képére valamennyire az egészet, de a playbook körülbelül 70 százaléka adott, a maradék 30 százalékkal lehet játszani, illetve a meglévő playbookon belül azért lehet alakítani az irányt playcalling terén.
Az Alabama playbookja tele van RPO játékokkal és QB option játékokkal, de emellett elsősorban a sebességre és a területre épít, hiszen az ország legjobb elkapóit tudják leakasztani maguknak, szóval ki is akarják használni a tehetségfölényüket. Az egész alapja az, hogy az elkapók (néhány RPO játékon kívül) mindig mozgásban legyenek, mikor megkapják a labdát, sose forduljanak vissza érte. És ez nagyon is jól működött, lásd parádés offense számok, bajnoki címek, Heisman trófeák, első körös pickek tömkelege.
Ez pedig azért viszonylag ellentétes volt O’Brien korábbi munkásságával. Persze hozott be opciós játékokat Watsonnak a Texansnál, de azért ez az egész alabamás sztori teljesen más volt, mint amit például a 2011-es Patriotsnál láthattunk, ahol tempóra építve, heavy personnellel, rövid passzokkal módszeresen haladtak végig a pályán Brady rendkívül fejlett agyának segítségével.
Szóval a kérdés az, hogy Belichick melyik O’Brient alkalmazta, melyiket akarja látni? Vissza akar térni a bő 10 évvel ezelőtti támadósorhoz, vagy felvállalja az újhullámos változást?
Mi lenne jó Mac Jonesnak?
O’Brient 2021 januárjában nevezték ki az Alabama támadókoordinátorának, Mac Jones pedig épp akkor jelentkezett a draftra, szóval nem volt átfedés az ottlétükben, legalábbis ami a meccseket illeti. A fentiekből azonban kideríthető, hogy a Jones és O’Brien által használt playbook szinte ugyanaz volt, és Jones rendkívül jól mutatott abban a támadósorban. Még reménykedtünk is abban, hogy a Patriots is átemeli draftolása után a koncepciók vagy a felfogás egy részét, de Belichick nem akart belevágni ebbe az RPO-világa, szóval Jones megkapta az eredeti Patriot Wayt McDanielstől, majd egy kókler wide zone rendszert Patriciától, tehát nem igazán építettek arra, amiben ő jó.
Két pozitív jel már van Jones számára az új edzője kapcsán. Egyrészt O’Brien habitusa pont megfelelő a fiatal QB mellé, aki szereti, ha keményen edzik. Ebből a szempontból hasonlít Patriciára, mindketten seggfejek (hol jó értelemben, hol rosszban), csak ugyebár ő egy hiteles figura, már ami a támadósort illeti. Másrészt Jeff Howe információi szerint nagyobb részben az Alabama playbookjából merít O’Brien az új Patriots offense összerakásában, ami fekszik majd Jones játékstílusának.
Mac ugyanis abban volt a legjobb az egyetemen, hogy jól olvasta a védelmeket, jó döntéseket hozott gyorsan és pontos is volt. Egyrészt a gyors rövid RPO-knál, de még inkább a mély RPO-knál, ahol az elkapók opciós útvonalait is kellett olvasnia a közelben lévő védők és a szabaddá váló területek mellett. Ezekből rengeteg hosszú játékot hozott össze.
Azt azért tegyük hozzá, hogy az ilyen játékokhoz kapcsolódó NFL-szabályok egy nagyon fontos aspektusban eltérnek az egyetemitől: az ineligible man downfield szabály ugyanis sokkal megengedőbb az egyetemen, míg az NFL-ben csak egy yardot mehetnek előre a támadófalemberek a passz elengedése előtt. Ez pedig azt jelenti, hogy a hosszú lefolyású, mélyebb útvonalakat tartalmazó RPO-k kis túlzással nem léteznek a profik közt, vagy legalábbis sokkal-sokkal limitáltabban. Ráadásul az is egyértelmű volt, hogy Jonesnak sosem lesz olyan jó elkapóbridgádja az ellenfelek erősségéhez mérten, mint az Alabamán volt, és az NFL-ben sokkal szűkebbek is az ablakok, így a limitált karereje sem feltétlen segít ellensúlyozni a fenti problémákat.
Mindenesetre a Patriotsnál az utóbbi két évben nem építettek arra, ami az egyetemen a legjobban ment Jonesnak, ami kissé furcsa hozzáállás az első körös irányítódhoz. Főleg hogy azért a Reid féle Chiefs, a Steichen féle Eagles vagy a McDaniel féle Dolphins, sőt korábban a Sarkisian féle Falcons is megmutatta, hogy lehet hosszabb RPO-kat játszani, még ha nem is akkora volumenben és sikerességgel, mint az Alabama.
Várhatóan O’Brien viszont használni fogja ezeket a játékokat valamilyen szinten és megpróbálja a leginkább segíteni Jonest a rendszerrel – amire szükség is van, hiszen a irányító nem valami jó rendszeren kívül. O’Brien elsőszámú feladata az lesz – már azon kívül, hogy értelmes vezetői képet mutasson –, hogy kihozza Jonesból a mélyebben passzoló, védelmeket és opciós útvonalakat jól olvasó QB-t.
Sok empty formation jön majd
Talán nincs nagyobb hívője az empty formationöknek Bill O’Briennél. Ez ugye azt jelenti, hogy az irányító mellett/mögött nincs senki a backfielden, tehát gyakorlatilag öt elkapóval áll fel a csapat (akik közt lehetnek futók meg tight endek, de mind a vonalra áll fel).
Ennek előnye, hogy limitálja a védelem által futtatható coverage-eket és blitzeket is, az irányítónak így tisztább képe van a snap előtt. Ez sokszor átalakul egy matchup focivá, ahol az irányító kiválasztja a legmegfelelőbb matchupot és azt tudja célozni. Jones emellett tavaly szörnyű volt blitz ellen (részben a séma miatt, de ő maga is rontott a helyzeten), a sok empty formation ezen is segíthet kicsit.
Hátránya, hogy elveszi a play action előnyeit, illetve a védőfalemberek is pontosan tudják, hogy passz következik, így hezitálás nélkül ronthatnak az egyébként egész védtelen QB-ra.
Mi lesz a futójátékkal?
A passzjáték mellett nagyon érdekes kérdés az is, hogy a futójáték hogyan fog működni New Englandben. Tavaly Patricia alatt ez is gyengén muzsikált, és kiváltképp igaz volt ez, amikor shotgunból akart futni a csapat. Ilyen helyzetekben tökutolsó volt a gárda EPA/play alapon (miközben under center futásoknál a 19.) és a play actiont is jóval kevésbé sikerült eladni. Ez már csak azért is problémás, mert Jones leginkább shotgunból szeret játszani, sokkal kényelmesebb úgy, hogy nem kell hátat fordítania a védelemnek.
Vélhetően O’Brien is inkább a shotgunra akar alapozni (főleg hogy RPO-kat csak így lehet játszani, és ő már korábban is inkább így operált), és ez a passzjátékon várhatóan segít is majd. A shotgun felállásokból indított futások viszont természetszerűleg rosszabbak, mint az under center futások, hiszen a futó sem tud úgy felgyorsítani, mire megkapja a labdát, illetve az egész játék időzítése sokkal nehezebb. Ez nem csapatspecifikus, ez egy általános jelenség, shotgunból egyedül a nagyon mobilis irányítókkal lehet jobb futójátékot összerakni, ez pedig nyilván nem áll a Patriots rendelkezésére.
Szóval arra jó esély van, hogy ha nem is a tavalyi szinthez viszonyítva, de a megszokott Patriots normákhoz képest a futójáték gyengébben fog teljesíteni. Ezt persze vélhetően szívesen feláldozzák a szurkolók, amennyiben a passzjáték jobb lesz és Jones is szebben mutat majd – alapvetően ez egy jó tradeoff az offense sikeressége szempontjából.
Mire mehet ezzel a Patriots?
A Patriots védelme tavaly az év végére súlyozott DVOA alapján a liga legjobbja volt, és idén is nehéz elképzelni, hogy ne lenne ott a legjobbak közt. Szóval a támadósoron múlik majd, hogy mire lesz képes a csapat. Az biztos, hogy a tavalyinál jobb lesz az egység, O’Brien egy sokkal magasabb padlót ad majd az offense-nek, amely nem fog egy kisiskolás rendszerhez hasonlítani. Ezzel együtt azonban az elvárások is magasabbak lesznek mind a csapat, mind Mac Jones irányába.
A Patriots viszont abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy az NFC-ben gyakorlatilag biztos PO-résztvevő lenne és akár két csoportban is jó esélye lenne az első helyre, ellenben az AFC Eastben nem nehéz amellett érvelni, hogy három jobb csapat is van a Patsnél, és akkor a konferencia többi nagyágyújáról még nem is volt szó.
Tehát Belichickék biztosan küzdeni fognak a rájátszásért és rengeteg kellemetlen meccset fognak okozni az ellenfeleknek, de ahhoz, hogy a playoffot elérjék, tényleg jelentős ugrás kell a támadósortól és minimum a top15-ben kellene végezni, ami nem lesz egyszerű feladat tekintve, hogy az irányító mellett a fal szélein és az elkapóknál sincsenek nem hogy a liga teteje körül, de még csak átlag felett sem.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások