Rodgers a holtszezonban azt mondta, hogy 90 százalékban hajlott a visszavonulásra, szóval annak ellenére, hogy még egy snapet sem játszott a Jets színeiben, már a jövője a kérdés az újságíróknál. Most maga az irányító és a főedző Robert Saleh is megszólalt ezügyben az ESPN-nek, és mindketten úgy látják, hogy nem csak egy évre szól a közös munka.
“A Jets sokat adott fel értem, úgyhogy ha csak egy évet játszanék, azzal elég igazságtalan lennék. Persze ha az az egy év varázslatosan alakul, akkor ki tudja? De talán ennél is fontosabb, hogy mi lesz a testemmel.”
A 39 éves Rodgers tehát alapvetően legalább két évre tervez, de fenntartja a lehetőségét annak, hogy egy sérülés vagy Super Bowl-győzelem esetén azt mondja, hogy akkor ennyi elég is volt – utóbbi esetben azért vélhetően a Jets sem lenne túl bosszús. A sérülésekkel kapcsolatban hozzátette, hogy az utóbbi hónapokban nagyon jól érzi magát fizikailag, úgy érzi több évet is tudna még játszani, de majd beszéljünk erről ismét 3-4 hónap múlva.
Robert Saleh pedig így nyilatkozott:
“Nem akarom sarokba szorítani, és kierőszakolni az elköteleződését. Csak azt szeretném, hogy érezze jól magát és tudja, hogy ha besétál az épületbe, akkor el tud lazulni, tud szórakozni, ugratni a srácokat, és csak élvezze a focit. Ha élvezed a focit, elég jó esély van arra, hogy tovább akarod csinálni. Nem akarok nyomást helyezni rá, de sokkolna, ha nem játszana legalább két évet. Úgy néz ki a pályán, mint egy kisfiú.”

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások