Jimmy Grahamre pénteken kihívták a rendőröket, mert gyanúsan viselkedett az utcán. A tight end diszorientált volt és ellenállt a kiérkező rendőröknek, így végül le is tartóztatták. Később azonban kiderült, hogy Graham nem azért viselkedett furán, mert kábítószert fogyasztott, hanem mert rohamot kapott.
A Saints az esettel kapcsolatban kiadott egy közleményt, amiből kiderült, hogy nem sokkal a letartóztatása után Grahamet elvitték a helyi kórházba, ahol az éjszakát megfigyelés alatt töltötte. Szerencsére nincs komoly problémája, már a csapattal van és folytatja a felkészülést.
A novemberben 37 éves Graham 2010-ben a Saints harmadik köröse volt és nagyon hamar elit tight enddé nőtte ki magát. Újoncként még nem sok vizet zavart, de az azt követő négy idényben 4396 yardot és 46 TD-t kapott el, gyakorlatilag egy szinten teljesített Rob Gronkowskival. Ennek ellenére a csapat elcserélte Seattle-be, ahol lehúzott három korrekt szezont, majd két év szenvedés következett Green Bayben és Chicagóban. Legutóbb 2021-ben volt csapata, akkor 15 meccsen 14 elkapásból 167 yardot és három TD-t szerzett a Bearsben.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
- Patrick Mahomes újabb rekordot döntött
- Carson Wentz és Matt Ryan is bepróbálkozott a Jetsnél
- Brutális Browns defense, összeomló Commanders offense, Patriots- és Seahawks-győzelem
- Hozta az elvártat a Chargers-Vikings, nagyot fordított a Packers, beindult a Steelers
- Két hatalmas kiütés, három nagy meglepetés
- Andy Reid ma megelőzheti a legendás Tom Landryt
- BREAKING: Usher lép fel a Super Bowl félidejében
- Rövidhírek: IR-re került a Jets left tackle-je, Jamal Adams még mindig nem tud visszatérni
Legutóbbi hozzászólások