Jön a Big Ten konferencia egyik legnagyobb rangadója a hétvégén, a 3. kiemelt Buckeyes a 7. kiemelt Nittany Lionst fogadja Columbusban. Most megvizsgáljuk, hogy hol dőlhet el az összecsapás, valamint kiemelünk 2 csapatot, akikről most nem gondolnánk, hogy a rájátszásba juthatnak, de surranópályán odaérhetnek az egyik playoff helyre.
Az Ohio State és a Penn State rivalizálása hosszú időre nyúlik vissza, ugyanakkor a párharc nem volt túl kompetitív az elmúlt évtizedben. 2012 óta csak egy alkalommal tudta legyőzni a Nittany Lions a Buckeyest, ráadásul James Franklin vezetőedző regnálása alatt idegenben 0-9 a Penn State mérlege a top 10-es csapatok ellen, így a statisztika nem a vendégek mellett szól. Miben bízhatnak akkor? A Nittany Lions veretlenül érkezik Columbusba, és a gárda kérdés nélkül most rendelkezik a legtöbb tehetséggel, amióta Franklin a vezetőedző. Nem csoda hát, hogy nagyon fenik a fogukat a hazai csapatra. Mellettük szól még, hogy a Buckeyes jóval sebezhetőbbnek tűnik offense oldalon, mint az elmúlt években.
Alapvetően mindkét együttesnek a védelme az erősebb csapatrésze, ezért egy kevés pontos találkozóra számítok, ahol egy-egy nagy játék, illetve a turnover mutató lehet a meghatározó faktor. A mérkőzés azért igazán fontos, mert eldőlhet, hogy ki lehet a Michigan legnagyobb kihívója a Big Ten konferenciában, és azért is, mert a vesztesnek erősen lecsökkennek majd a rájátszás esélyei.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető