A Broncos idén igazolta le a csoportrivális Chiefstől távozó pass rusher Frank Clarkot, aki egyébként nem játszott a csütörtök esti rangadón volt csapata ellen. És vélhetően már nem is fog játszani a denverieknél.
UPDATE: A Broncos végül kivágta a pass rushert.
A Broncos rávette a pass rushert egy fizetéscsökkentésre, Clark így lemondott 1,69 millió dollárról, amivel gyakorlatilag egy cserét próbálnak meg elősegíteni. Field Yates információi szerint ugyanis a csapat megpróbálja elcserélni a védőt, de ha ez nem jön össze, akkor ki fogják vágni.
Clarknak két meccsen mindössze 36 snap jutott Denverben, egyrészt sérülés miatt, másrészt mert a fiatalok kiszorították. A tavalyi második körös Nik Bonitto és a két évvel ezelőtti hetedik körös Jonathon Cooper is jobb teljesítményt nyújtott, ráadásul hamarosan visszatér Baron Browning is, így igazából Clark gyenge teljesítményére nem sok szüksége van a Broncosnak.
Az jó kérdés, hogy ki cserélhet érte. A Jaguars állítólag érdeklődik pass rusherek iránt, de nem tudni épp Clarkra vetnék-e ki a hálójukat. Playoffért küzdő csapatoknál a Ravens vagy a Falcons is szóba jöhet akár hiányposztot nézve, de sokat azért nem érdemes remélni a pass rushertől. Értelemszerűen a Broncos sem remélhet sokkal többet egy 6-7. körös pickcserénél.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal