A Vikings 1-4-gyel kezdte a szezont, Justin Jefferson is minimum 4 meccset kénytelen lesz kihagyni, szóval egyre erősebbek a pletykák, hogy a csapat megpróbálhat kicsit jobban földbe állni egy jobb draft pick reményében. Így felvetődhet az irányító Kirk Cousins elcserélése is, akivel már nem számolnak hosszú távon és az év végén lejár a szerződése.
Sok ismeretlenes ez az egyenlet jelenleg (ki akarna és tudna érte cserélni, a Vikings mennyiért lenne hajlandó eladni, stb.), a legnagyobb kérdőjel viszont az, hogy Cousins hová hajlandó elmenni. A szerződésében ugyanis van egy no-trade kikötés, tehát bármilyen cserét megvétózhat, azaz gyakorlatilag ő dönti el, hová akar menni, ha egyáltalán szeretne távozni.
Ő viszont egyáltalán nem gondolkodik semmi ilyesmiben.
“Csak a Bears elleni meccsre fókuszálok, hogy ezen a héten 1-0 legyen a mérlegünk. Ezen kívül semmi más nem elég fontos, hogy időt és energiát fordítsak rá.”
– mondta az irányító az ESPN-nek. Ez persze nem meglepő attól az embertől, aki arra sem hajlandó időt és energiát áldozni, hogy mit vegyen fel, ezt a feladatot kiosztja a feleségének.
Persze ha esetleg a Vikings közel kerülne egy cseréhez, akkor már foglalkoznia kellene ezzel Cousinsnak. Az viszont könnyen lehet, hogy nem akar távozni Minnesotából, hiszen az költözéssel jár (és vélhetően fél éven belül egy újabbal), itt megvan most a kényelmes élete, ráadásul az sem biztos, hogy eligazolva máshová feljebb menne az értéke a jövő évi piacra lépés előtt. Szóval elképzelhető, hogy a Vikings akkor sem tudja elcserélni, ha egyébként szeretné.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
Legutóbbi hozzászólások