A Commanders jelenleg 3-4-es mérleggel áll az NFC East harmadik helyén. Nem meglepő módon sok pletyka röppent fel arról, hogy árulhatják játékosaikat a kedd esti határidő előtt, kiváltképp igaz ez a két pass rusherre, Montez Sweatre és Chase Youngra, ugyanis kettejüket együtt szinte biztosan nem tudják majd megfizetni. Albert Breer információi szerint viszont attól függ, hogy tényleg el fogják-e adni valamelyiküket, hogy milyen eredménnyel zárul a ma esti Eagles elleni mérkőzés.
Ha valóban így van, az nem valami okos csapatépítési filozófiára vall, tekintve hogy nem igazán érdemes hosszútávú döntéseket meghozni az alapján, hogy valaki 4-4-es vagy 3-5-ös mérleggel áll. A Commanders így sem, úgy sem lesz komoly tényező idén, semmi értelme nem lenne csak azért megtartani mindkettejüket, hogy azzal 1-2 győzelemmel többet szerezhessenek és legjobb esetben is hamar kizúgjanak a rájátszásból.
Állítólag egyébként egy második körös picket kérnek mindkét pass rusher esetében és a PFT információi szerint olyan pletykák vannak a ligában, hogy a Bears cserélhet Youngért a keddi határidő előtt. A chicagóiak tavaly is feladtak egy második körös picket a határidő előtt, akkor az elkapó Chase Claypoolért, amiből nagyon rosszul jöttek ki. Most is furcsa lenne, ha kettő (talán három) győzelemmel állva vásárlók lennének a határidőnél. Persze pénzük lenne Youngra hosszú távon, szóval teljes őrültség nem lenne azért a részükről.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások