Davante Adams nagyon nem illik ehhez az új Raiders támadósorhoz, ráadásul Jimmy Garoppolo kórházpasszaival sincs sokkal bentebb. Emiatt érthetően frusztrált és szeretne nagyobb szerepet magának az offense-ben.
“Több labdát szeretnék kapni. Biztos vagyok benne, hogy az emberek nem értik a frusztrációmat, hisz nyert a csapat. Én viszont a saját játékomat nem a győzelem vagy a vereség alapján ítélem meg, hanem a teljesítmény alapján, hogy képes voltam-e befolyásolni a mérkőzés alakulását. Győzni jöttem és frusztrált vagyok akkor, ha a sikerből nem vehetem ki a részem”
– mondta Adams (via AP).
Adams idén csak egyszer lépte át a 100 yardos határt és a hat meccsből négy alkalommal nem volt még 10 targetje sem, sőt az elmúlt két fordulóban összesen csak kilenc labda ment felé. A csapaton belül persze ő a legtöbbet célba vett játékos 59-cel, de ebből 20 egyetlen meccsen jött össze, azt leszámítva viszont Jakobi Meyers tűnik a Raiders első számú elkapójának.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben